"A költözésnél nincs rosszabb!" - hallhatjuk sokszor azok szájából, akik már túlestek ezen legalább egyszer életükben. Előfordul, hogy eltűnik egy-két holmi, vagy összetörik a nagymamától örökölt drága porcelán, de még ha meg is ússzuk ezek nélkül, akkor is rengeteg időt, fáradságot és pénzt vesz igénybe, mire az egyik lakásból a másikba átcipekedünk. A folyamat alapos megtervezésével, és a megfelelő költöztető cég kiválasztásával azonban sok fejfájástól megszabadíthatjuk magunkat!
Bár a lakásváltásnak megvannak az izgalmas pillanatai is, hiszen újra belakhatunk egy kis zugot, saját ízlésünknek megfelelően berendezhetjük, végre rászánjuk magunkat, hogy kidobjuk azokat a kacatokat, amikre évek óta csak annyit mondunk: "jó lesz még valamire", és még számos előnye van a költözésnek, és az ezzel járó összepakolásnak, de tény, hogy legtöbbünknek nem ezek jutnak elsőre eszébe.
Először is ott a kérdés, hogy honnan szerezzünk annyi, és olyan minőségű dobozt, amiben holmijaink átvészelik azt a sok hercehurcát, amivel a költözés jár. A legtöbben, költség hatékony módon ezt úgy intézik el, hogy körbejárják a környék összes élelmiszerboltját, és egyéb üzletét, a hipermarketek szeméttárolóit, és összegyűjtik a feleslegessé vált kartondobozokat. Azonban nem biztos, hogy ezzel a módszerrel elegendő csomagolóanyaghoz jutunk.
Ilyenkor jöhet szóba a vásárlás, hiszen léteznek már kifejezetten költözésre "kifejlesztett" dobozok, külön méretűek, erősségűek, elválasztó rekeszesek és anélküliek, könyvek, CD-k, edények, háztartási kisgépek vagy épp szobanövények számára kialakítottak...A választék szinte végtelen. Érdemes persze jól átgondolni, hogy miből mennyire van szükség, hiszen ezek is pénzbe kerülnek, másrészt el is kell őket valahol tárolni, vagy szállítani, ha már feleslegessé váltak. Valamivel olcsóbb megoldást jelent, ha a csomagolóanyagokat a költöztetőtől, vagy egyéb cégtől béreljük, ráadásul ekkor nem kell a tárolással sem foglalkoznunk.
Aki nem bízik saját ügyességében, vagy kevés az ideje, és nem szeretne csomagolással bajlódni, átengedheti a feladatot a költöztető cégnek is, hiszen a legtöbb vállalkozó már ezt is magára vállalja, persze nem ingyen. Ilyenkor néhány rakodó szakszerűen, a szükséges anyagok biztosításával elrámolja a holmikat, a csomagok sorszámot kapnak, és így kerülnek fel a teherautóra, így tehát egy leltár segítségével ellenőrizni tudjuk, hogy a másik lakásba minden megérkezett-e.
Ha mindent elpakoltunk a könyvektől a hűtőszekrényig, jöhet a költöztető brigád. Kevesebb csomaggal és kisebb távolságra költözők persze ezt megoldhatják maguk is, barátok segítségét kérve, de ilyenkor ritkán sikerül egy nap alatt kivitelezni a folyamatot, hiszen ők nem üzleti alapon gondolkodnak, nem érdekük tehát a pontosság.
Az anyagi megterhelést persze inkább ez utóbbi folyamat jelenti, hiszen a kiszállási díjtól kezdve, a rakodók óradíján át, a szállításkor felszámított kilométer-díjig rengeteg tétellel kell számolnunk, igaz akadnak olyan szolgáltatók, akik ezeket egy összegként tüntetik fel. A választás tehát nem könnyű, érdemes minél többnél érdeklődni, és ismerősöket is megkérdezni, kinek mi a tapasztalata.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az árak ráadásul eltérő szolgáltatást tartalmaznak, van ahol a feltüntetett díjba a rakodás, az emeletekről való fel- és lecipelés is beleértendő, máshol ezért külön fizetni kell, szintén kérdés az is, hogy a szállítók milyen károkért vállalnak felelősséget (ha egyáltalán...), csak a szállítás ideje alatt keletkezettekre, vagy a költözés teljes idejére. Erről mindenképp érdeklődjünk, mielőtt nekilátunk a folyamatnak.
Persze a végső árat úgyis az határozza meg, és erre kíváncsiak a költöztetők is, mikor árajánlatot kérünk tőlük, hogy hány csomagunk van, mekkorák, milyen nehezek, van-e köztük különös odafigyelést igénylő (zongora, páncélszekrény), hányadik emeletről költözködünk, milyen távolságra, stb.
Viszonylag sok költöztető cég rendelkezik már honlappal is, azonban csak töredékük tünteti fel a tarifáit. Szemezgettünk néhányat ezek közül, bár hozzá kell tenni, hogy legtöbbjük az árlista végén feltünteti a "megegyezés", illetve a helyszíni szemle utáni fix árban történő megállapodás lehetőségét is.

Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







