Ingatlanok a nagyvilágból - ahol a pénz nem számít

Pénzcentrum
2008. január 11. 10:13

A tavalyi év jelentős változásokat hozott a világ országainak ingatlanpiacain: míg Európában egyértelmű volt a lassulás, az Egyesült Államokban pedig a visszaesés, addig a feltörekvő országok piacai ismét lendületet kaptak, így az árak növekedése sok helyütt kétszámjegyű mértéket öltött. Az elmúlt években tapasztalható boom azonban egyik ország esetében sem múlt egy nyomtalanul, így érdemes lehet végigtekinteni, mit kaphatunk szerte a világban nem kevesebb mint egy millió dollárért.

A Forbes az Antarktisz kivételével minden kontinensen 1 millió dolláros, vagyis körülbelül 173 millió forint értékű ingatlant keresett. Tapasztalatai szerint, míg Londonban vagy New Yorkban ekkora összegből csak egy kisebb apartmanra futja, addig a feltörekvő országokban, így Egyiptomban vagy a Dél-afrikai Köztársaságban már kisebb házra is rábukkanhatnak az érdeklődők ebben az értékkategóriában.


Londonban a Primpose Garden környékén hirdetnek 1 millió dolláros kínálati áron egy egyszobás, egy fürdőszobás apartmant, melynek legvonzóbb tulajdonsága, hogy közel esik a Belsize Parkban található metrómegállóhoz. New Yorkban pedig, ebből az összegből még egy a londoninál is kisebb garzonra futja, bár Manhattanban, a Turtle Bayen.

A New York-i lakás, a 3,5 négyzetméteres balkont nem számítva, közel 3 millió forintba kerül négyzetméterenként. Mindehhez luxus kivitel jár, amely ebben a városnegyedben szinte természetes.

Forrás: Forbes


A négyzetméterárakat tekintve azonban nem New York bizonyult a legdrágábbnak a listán szereplő városok közül, hanem Párizs, ahol az 1650-es években épült házban található 57 négyzetméteres apartmanért több mint 1 millió dollárt kérnek. Ezt az ingatlan elhelyezkedése és a francia fővárosban jellemző árszínvonal indokolja.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Forrás: Forbes

Talán meglepő, de a feltörekvő országok mellett Montrealban vásárolhatnak még az érdeklődők ennyiért családi házat, az Art Deco stílusban épült 3 szobás ingatlan 3 kandallóval rendelkezik és Montreal kertvárosi részén található.

Forrás: Forbes


A dollár gyengülése az Egyesült Államokat is vonzó piaccá tette az európai vásárlók szemében, persze csakis a piac felső szegmensében. A luxusvásárlókat ugyanis nem riasztja vissza az árak esése vagy stagnálása, valószínűsíthetően ez is szerepet játszik abban, hogy Manhattanban az árak továbbra is emelkednek. A kereslet ugyanis töretlen maradt, amelyet a dollár gyengélkedéséből fakadó "pozitívumok" csak tovább fűtenek.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 13. 20:27