12 °C Budapest

Plazma vagy LCD? Az egyiket viszik mint a cukrot!

Pénzcentrum
2007. november 23. 10:05

Karácsony előtt rendre felmerül a kérdés, hogy a lapos tévére váltóknak a plazma vagy az LCD technológia mellett éri meg letenni voksukat, mely kérdéskörrel kapcsolatban számos írásunk segítette már a döntéshozást.

A technológiák legfontosabb eltérései mellett érdemes azonban szemmel tartani azt is, hogy melyik irányba megy a piac, azaz melyik út lesz hosszútávon a nyerő. Erre meglehetősen erős indikációt ad, hogy a világelső LCD-gyártó Samsung 2,22 milliárd dolláros beruházást jelentett be, melynek keretében a nyolcadik generációs LCD gyártósorait bővíti, hogy termelése lépést tarthasson a keresletnövekedéssel.

Az új sorokon 46 és 52 inches képátmérőjű modelleket gyártanak majd, feltehetően 2008-tól. A Samsung nagyszabású tervei demonstrálják, hogy töretlenül bíznak az LCD panelek iránti kereslet hosszú távú növekedésében, mellyel egybevág, hogy a Sharp is pár hónapja jelentette be 3 milliárd dolláros beruházását, mely az első tizedik generációs LCD üzem felhúzására irányul.

Szakértői várakozások szerint az 50 inch képátmérőjű szegmens az elkövetkező 3 év során éves átlagban 65%-os növekedést produkálhat globálisan, ami azért bőven megalapozza az új gyártósorok bevetését.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem