18 °C Budapest

Túl drága a plazmatévé? - Itt az ideális megoldás!

Pénzcentrum
2007. január 4. 16:00

A világ legnagyobb forgalmú tévégyártója, a Samsung a jövő heti Las Vegas-i elektronikai show-n mutatja be legújabb modelljeit, melyekről azonban már kiszivárogtak a legfontosabb részletek.

A cég tapasztalatai szerint világszerte rengetegen vannak, akik szeretnének nagyképernyős tévét, a plazmát viszont nem engedhetik meg maguknak, a hagyományos katódsugárcsöves készülékekre pedig már elavultnak tekintik. Az ő igényeiket is igyekszik kiszolgálni a koreai óriás, mely 50 és 60 inches képátmérővel új, az eddigieknél 30%-kal vékonyabb projektoros tévéket dob piacra. Az új modellek 30%-kal olcsóbbak plazma és LCD-s versenytársaiknál, valamint méreteikből adódóan már falra is akaszthatók.

Míg az emberek egyre nagyobb méretű LCD-panellel szerelt készülékeket vesznek, addig a Samsung nem mondott még le a plazmáról sem, sőt idén megduplázza plazmagyártó kapacitását. A cég várakozásai szerint a nagyobb méret szegmensében továbbra is a plazma lehet a meghatározó technológia, ezért idén kijönnek egy 80 inches modellel.

Bár az LG korábban jelezte, hogy olyan DVD-lejátszót dob a piacra, mely a HD-DVD és a Blue-Ray formátumot is tudja kezelni, ennek ellenére a Samsung nem tervez hasonlót, inkább kivárják, melyik szabvány nyeri a csatát.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem