A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől.
Ezt gondolja a magyar oktatásról Lannert Judit, a Tisza-kormány új gyermek-és oktatásügyi minisztere
A leendő gyermek- és oktatási miniszterként bemutatott Lannert Judit Magyar Péterrel beszélgetve vázolta fel a hazai oktatás megújításának terveit. A legfőbb célok között szerepel egy új, gyermekközpontú alaptanterv kidolgozása és a tankötelezettség 18 éves korra emelése. Kiemelt feladat továbbá a családi háttérből fakadó hátrányok ledolgozása, valamint a pedagógusok és a segítő szakemberek társadalmi, illetve anyagi megbecsülésének helyreállítása.
Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt, Magyar Péter péntek délután bejelentette, hogy Lannert Judit oktatáskutatót jelöli gyermek- és oktatásügyi miniszternek a májusban felálló új kormányba. Lannert személyében hosszú évek után elsőzör lesz saját minisztere az oktatásügynek.
Lannert Juditról a bejelentésben a leendő miniszterelnök hangsúlyozta, hogy 1990 óta foglalkozik oktatáskutatással, közgazdász és szociálpolitikus végzettséggel is rendelkezik. A szakember szociológiából PhD fokozatot szerzett korábban.
A bejelentő videóban, melyet Magyar Péter posztolt, Lannert Judittal beszélget. Ebben a videóban Lannert elmondja, milyen feladatokat lát az oktatáspolitikában: szerinte például "a jelenlegi poroszos oktatási rendszer túlságosan megterheli a diákokat".
Lannert Judit szerint a tanulóknak rengeteg tárgyat kell elsajátítaniuk indokolatlanul magas óraszámban, így az iskolák szinte "gúzsba kötve táncolnak". A helyzet megoldásához egy új, szemléletváltó nemzeti alaptantervre van szükség. Emellett elengedhetetlen az ágazat alapos átvilágítása és a költségvetés felülvizsgálata is. Az oktatásban több türelmet és nagyobb mozgásteret kell biztosítani, elfogadva, hogy a hibázás lehetősége a fejlődés természetes része.
Lannert Judit úgy látja, hogy az ágazatban akadnak gyorsan orvosolható problémák is. A tanárok, a bölcsődei dolgozók, a pszichológusok és az egyéb gyermekvédelmi szakemberek bérezésének rendezésével haladéktalanul meg kell kezdeni a terület társadalmi elismertségének visszaállítását.
Lannert Judit hangsúlyozta, hogy egy sikeres oktatási rendszer az alsóbb társadalmi rétegek felemelésén nyugszik. Magyarországon a diákok iskolai eredményeit jelenleg túlságosan meghatározza a családi háttér és a származás, ezen a tendencián pedig mindenképpen változtatni kell. Hinni kell a hátrányos helyzetű gyerekek képességeiben. A szüleik számára célzott támogatói programokat szükséges kidolgozni, jól bevált nemzetközi minták alapján.
A strukturális átalakítások részeként visszaállítanák a 18 éves korig tartó tankötelezettséget, továbbá felülvizsgálnák a jelenlegi iskolafenntartói modellt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Noha Magyar Péter jelezte, hogy a tankerületek egy darabig még megmaradnak, az önkormányzatiság szerepének erősítése határozott célkitűzés. Kulcsfontosságú lépésnek nevezte az érdekvédelem és a társadalmi párbeszéd helyreállítását is. A döntéshozatalba szerinte ismét be kell vonni a tanárokat, a szülőket és a diákokat. Szakítani kell az eddigi gyakorlattal, amelyből hiányoztak a valós elemzéseken alapuló oktatásirányítási döntések. A beszélgetés során elhangzott az is, hogy a jövőben ismét elérhetővé tennék az Erasmus-programot a magyar diákok számára.
A leendő tárcavezető kifejezetten kérte, hogy a "gyermek" szó is szerepeljen a minisztérium nevében. Ezzel a lépéssel a gyermekvédelem jelenlegi drámai helyzetére kíván utalni. Példaként a kórházakban hagyott több száz csecsemő esetét említette meg.
Lannert Judittal a harmadik minisztert nevezte meg Magyar Péter egyetlen napon: korábban azt is közölte, hogy a közlekedési és beruházási minisztérium vezetőjének Vitézy Dávidot, a szociális- és családügyekkel ügyekkel foglalkozó tárca élére pedig Kátai-Németh Vilmost jelöli. Utóbbi személyében a történelem során először lest látássérült minisztere Magyarországnak.
A Magyar Péter által beígért 16 minisztériumról ezzel már 13-ról tudjuk, kik fogják vezetni. A korábbi bejelentésekről szintén írtunk korábban, ezeket itt olvashatod el:
Kevesen tudnak erről az iskolakezdési támogatásról: nem csak az állami 100 ezer járhat a családoknak
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.







