Varga Mihály hangsúlyozta: a márciusi alacsony infláció és a választások után jelentősen megerősödött forint ugyan teret engedne a lazításnak.
Magyar Péter miniszterelnök közösségi oldalán jelentette be kormánya újabb kulcsembereit. A Tisza-kormány közlekedési és beruházási minisztere Vitézy Dávid lesz, míg a szociális és családügyi tárcát dr. Kátai-Németh Vilmos vezeti, aki első látássérültként kerül ilyen pozícióba Magyarországon.
A kormányfő Vitézy Dávidot olyan szakemberként mutatta be, aki gyermekkora óta a közlekedés és városfejlesztés területén dolgozik. A Budapesti Műszaki Egyetemen végzett, nemzetközi tapasztalatot szerzett, és korábban meghatározó szerepet játszott Budapest közlekedésének átalakításában.
Feladata most az lesz, hogy rendbe tegye a vasúti közlekedést, kivezesse a MÁV-ot a jelenlegi működési problémákból, és elindítsa a kormány közlekedési és városfejlesztési programját, amelyben az uniós források is fontos szerepet kapnak.
A szociális és családügyi minisztérium élére dr. Kátai-Németh Vilmos kerül. A miniszter Győrben született, Budapesten nőtt fel, és 16 évesen vesztette el látását. Jogászként és ügyvédként dolgozott, emellett fekete öves aikidó mester. Személyes tapasztalatai miatt kiemelten foglalkozik a fogyatékossággal élők helyzetével és az esélyegyenlőség kérdésével.
A miniszter fő céljai között szerepel a szociális és gyermekvédelmi rendszer megerősítése, a rászorulók hatékonyabb támogatása, valamint az egészségügyi és oktatási ellátáshoz való egyenlő hozzáférés biztosítása. Programjában hangsúlyos elem a gyermekvédelem átalakítása és a korábbi visszaélések kivizsgálása.
Magyar Péter jelezte, hogy a kormány további tagjait is hamarosan bemutatja, az oktatási minisztert külön bejelentésben ismerteti 14 órakor.
Reagált Vitézy
A leendő miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy elfogadta Magyar Péter felkérését, és a Tisza-kormány közlekedési és beruházási minisztereként folytatja munkáját. A szakember szerint történelmi lehetőség nyílt arra, hogy a közlekedés és az infrastruktúra fejlesztése végre szakmai alapokra kerüljön.
Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az új kormány előtt komoly feladatok állnak. Elsőként a vasút helyzetének stabilizálását nevezte meg, amely szerinte válságos állapotban van. Célja, hogy az uniós források bevonásával átfogó fejlesztési program induljon, amely pályafelújításokat és járműcserét is magában foglal.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Vitézy kiemelte, hogy a közlekedési rendszer egészét kell újragondolni. A budapesti és vidéki pályaudvarokat a jövőben valódi városi központokká alakítanák, miközben erősítenék a közösségi közlekedést és az aktív mobilitást. Egységes tarifarendszer kialakítását és a városi, valamint regionális hálózatok összehangolását is szükségesnek tartja.
A közúti infrastruktúra terén is változásokat ígért. Felülvizsgálnák az autópálya-koncessziókat, és felgyorsítanák a másod- és harmadrendű utak felújítását. Emellett országos kátyúmentesítési programot indítanának, valamint fejlesztenék a vidéki közlekedési kapcsolatokat.
A közlekedésbiztonság szintén hangsúlyos elem. Új KRESZ kidolgozását szorgalmazza, amely jobban védi a sérülékeny közlekedőket, és szigorúbban lép fel a gyorshajtás és az illegális versenyek ellen.
A politikus szerint Budapest fejlesztése sem maradhat el. Úgy látja, meg kell állítani a főváros lemaradását a régiós nagyvárosokhoz képest, és új projektekkel kell erősíteni a város szerepét. A tervek között szerepel a korábbi nagyberuházások újragondolása, valamint új fejlesztési elképzelések előkészítése is. Vitézy Dávid azt írta, a következő időszakban szakmai munkára, együttműködésre és jelentős erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy az új kormány meg tudjon felelni a választói elvárásoknak.
Címlapkép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








