Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
A zenetanulás nem csupán szórakozás és kikapcsolódás a gyerekeknek, hanem komoly befektetés is lehet a jövőbe, ugyanis nemcsak a kognitív képességeket, hanem a kreativitást, az önbizalmat és a kitartást is fejlesztik. Ugyanakkor komoly anyagi terhet is jelent, hiszen a magánórák díja és a hangszerek költségei jelentősen megterhelhetik a családi kasszát. A Pénzcentrumnál most annak néztünk utána, hogy mennyibe kerül 2025-ben a zongora, a gitár, a dob és a magán énekórák ára.
Az oktatásban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az iskolán kívüli tevékenységek, amelyek nem csupán kiegészítik, hanem sokszor formálják is a diákok személyiségét és képességeit. A zenetanulásnak számos pozitív hatása van: több kutatás is igazolja, hogy javítja a figyelmet, a memóriát és a problémamegoldó képességet, továbbá a zenetanulás a finommozgásokat és az érzelmi területeket is erősít, sőt, olyannyira fontos lehet, hogy annak hatása egész életre szóló kognitív előnyökkel járhat.
A zenetanulás ugyanakkor jelentős anyagi befektetéssel is jár, és egyes családok számára a magánórák költségei megterhelőek lehetnek. Ugyanakkor van lehetőség a kompromisszumra, hiszen alapvetően igaz a magántanárokra, bármilyen tárgyról vagy hangszerről is legyen szó, hogy minél képzettebbek és minél tapasztaltabbak, annál többet fognak elkérni egy-egy óráért, viszont ha megelégszünk egy kevésbé tapasztalt tanárral, akkor rendkívül sokat spórolhatunk az órákon.
Zongoraórák
A zongora az egyik legnépszerűbb hangszer mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. Bár nem egyszerű hangszer, elsajátítása javítja a kognitív képességet, a memóriát, és javul a kéz-agy koordináció is.
A zongoraórák díja gyakran a magasabb árkategóriába esik a hangszer összetettsége, valamit amiatt, hogy a tanárok sok esetben komoly klasszikus zenei képzésben részesültek, ugyanakkor sok tanár kínál lehetőséget online oktatásra is, ami rugalmasabb időbeosztást és akár kedvezőbb díjszabást is jelenthet.
Az egyik magán zongoratanár weboldalán az alábbi árakkal találkoztunk:
- 45 perces óra 6000 forint
- 60 perces óra 7000 forint
Mindez akkor érvényes, ha szeretnénk, hogy a tanár házhoz jöjjön. Viszont ha a tanárnál van az óra, úgy az árak némileg kedvezőbbek: a 45 perces óra 5000 forint, a 60 perces pedig 6000 forint.
Egy másik magántanár weboldalán az árak ennél némileg húzósabbak, ott egy 30 perces óra 6000 forint, egy 45 perces 8000 forint, egy 60 perces óra pedig 10 000 forintba kerül.
Egy zongoratanárokat összegyűjtő weboldalon szintén hasonló árakba futottunk bele, jellemzően körülbelül 5 ezer forintnál kezdődnek az árak, az átlagárak ennél valamivel magasabbak, ugyanakkor az ár lehet kedvezőbb is, ha megelégszünk egy tapasztalatlanabb, fiatalabb tanárral.
Megnéztünk két zeneiskolát is, az első intézményben az árak az alábbiak szerint alakulnak:
- 30 perces óra gyerekek részére: 4 000 forint
- 45 perces óra felnőttek részére 5 000 forint
Itt van lehetőség csomagok megvásárlására is, igaz, hogy az árak nem kedvezőbbek (10 alkalom gyerekeknek 40 000 ft, felnőtteknek 50 000 ft), ugyanakkor az iskola ígérete szerint azok, akik hosszabb távon elköteleződnek, biztosíthatják maguknak az állandó időpontokat.
Egy másik intézményben kizárólag csomagokat kínálnak, pontosabban havi előfizetést, tehát négy alkalomért kell fizetni. Az árak itt a következők:
- 60 perces élő órák esetében: 43 900 forint
- 90 perces online órák esetében: 56 900 forint
Gitárórák
A gitárórák is széles körben kedveltek, vonzerejük abban is rejlik, hogy már néhány alkalom után élvezhető dallamokat lehet megszólaltatni, így gyors sikerélményt adnak a tanulóknak. A zongoraóráknál némileg kedvezőbb díjszabásra számíthatunk. Az egyik általunk megtekintett magántanárnál a tandíj havidíjas rendszerben működik, heti egy alkalomért 17 000 forintot kér, 5 hetes hónap esetén pedig az ötödik órát ajándékba adja. Így havi négy alkalommal számolva csupán 4250 forintra jön ki az óradíj.
Egy másik magántanár weboldalán ennél jóval borsosabb árakkal találkoztunk. Itt az alábbi díjakkal kell számolni, ha heti szinten járunk az órákra:
- 30 perc – 7000 forint
- 45 perc – 9000 forint
Ha kéthetente:
- 30 perc – 8000 forint
- 45 perc – 10 000 forint
Ha pedig csupán alkalmanként:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- 45 perc – 12 000 forint
- 60 perc – 14 000 forint
Egy gitártanárokat összegyűjtő weboldalon az átlagárak jellemzően 5-6 ezer forint körül mozognak óránként.
Dobórák
A dobórák energikus tanulási élményt nyújthatnak, és ideálisak lehet azoknak, akik szeretnék fejleszteni ritmusérzéküket. Sokan szeretnék elsajátítani, viszont ez a hangszer sem a legolcsóbb mulatság. Egy dobcentrum az első 45 perces órát 8000 forintos áron kínálja, majd van lehetőség bérlet kiváltására, amely lehet heti egy vagy két alkalom havonta, vagy lehet 25 alkalmas. Az árak a következők:
- Havi bérlet, heti egy alkalom: 27 ezer forint, tehát 6750 forint per alkalom
- Havi bérlet, heti két alkalom: 52 ezer forint, tehát 6500 forint per alkalom
- 25 alkalmas bérlet: 140 ezer forint, tehát 5600 forint per alkalom
Az árak magukba foglalják többek közt a dobverő és a tankönyvek használatát és heti egy gyakorló órát.
Gyerekeknek valamivel kedvezőbb áron kínálnak oktatást, bár itt az órák csak 25 percesek. Az árak az alábbiak:
- Havi bérlet, heti egy alkalommal: 16 000 forint, vagyis 4000 forint alkalmanként
- Havi bérlet, heti két alkalommal: 30 000 forint, vagyis 3750 forint alkalmanként
Egy másik dobiskolában egy 45 perces óráért 11 ezer forintot kérnek el, egy 60 percesért pedig 13 ezer forintot. Itt szintén lehet bérleteket váltani, a 4 alkalmas ára 36 ezer forint, ha 45 percesek az órák, vagyis alkalmanként 9 ezer forint, ha pedig 60 percesek az órák, úgy a bérlet ára 42 ezer forint, vagyis az alkalmankénti ár 10 500 forint. Valamivel kedvezőbbek az árak, ha 8 alkalmas bérletet vásárolunk, ebben az esetben alkalmanként 8875 forintot kell fizetni 45 perces óra esetében (a bérlet ára 71 ezer forint), és 10 375 forintot a 60 perces óránál (a bérlet ára 83 ezer forint).
Ebben az iskolában van lehetőség csoportos élménydobolásra is, melynek ára két főre 90 percért 36 ezer forint. Mint írják, azoknak javasolják az élménydobolást, akik csak bele szeretnének kóstolni a hangszer használatába.
Azt is megnéztük, hogy a magántanárok milyen árakon vállalják a dob oktatását. Egy gyűjtőoldalon 3 és 8 ezer forint közötti árakkal találkoztunk, jellemzően tehát ennyibe kerül egy 45 vagy egy 60 perces óra. Itt is elmondható az, hogy a fiatalabb, kevesebb tapasztalattal bíró tanároknál az árak alacsonyabbak.
Énekórák
Az énekórák talán a legköltéségesebbek a zenei magánórák között. Ráadásul hozzáértők között nem ritka az a vélemény, hogy az ének mellé érdemes egy hangszeren is megtanulni játszani, ami természetesen tovább növeli a kiadásokat. Népszerűségük az utóbbi években valamelyest visszaesett, ami elsősorban annak tudható be, hogy igencsak megdrágultak. Az egyik magánénekórákat adó intézményben a következő árakkal kell számolni személyre szabott magánének óra esetben:
- 4x60 perc – 40 000 forint
Csoportos óráknál a következő díjszabás van érvényben:
- 120 perc – 10 000 forint per alkalom
Versenyre vagy meghallgatásra felkészítés esetén pedig:
- 4x60 perc – 40 000 forint
Egy másik énekstúdió weboldalán is nagyon hasonló árakat láttunk, itt is 40 000 forintba kerül 4 alkalom. Ebben az intézményben tanulhatunk szolfézst és zeneelméletet is, ez csoportos foglalkozás, egy hónapért 30 000 forintot kell fizetni. Továbbá van lehetőség zeneszerzés, dalszerzés, szövegírás és zenei produceri képzésre is, 8 alkalmas csoportos és egyéni kurzusok keretein belül, az ár itt 98 000 forint.
Egy énektanárok összegyűjtő weboldalon pedig 8-10 ezer forintos átlagos óradíjakkal szembesültünk.
A zenei oktatás nem pusztán egy különóra a sok közül, hanem életre szóló hatásokkal bíró tevékenység is lehet. Az árak azonban komoly szűrőt jelentenek, így sok család kénytelen kompromisszumot kötni: olcsóbb, de kevésbé tapasztalt tanárt választani vagy ritkábban járni órára. Jó hír azonban, hogy a digitális világ fejlődése új lehetőségeket nyit, hiszen az online órák kedvezőbb árakat kínálnak, akik pedig kénytelenek teljesen lemondani a magánoktatásról, autodidakta módon is elkezdhetik képezni magukat az internet segítségével.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








