Azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyagpiac teljes átvilágítását sürgeti a Független Benzinkutak Szövetsége.
Már több mint 700 iskolaőr állt szolgálatba a magyar iskolákban, és van is dolguk bőven.
Bár a kormány létszámemelést rendelt el, egyelőre nem a kívánt ütemben növekszik az iskolaőrök száma az oktatási intézményekben - erről ír a Népszava. Az ORFK tájékoztatásából kiderült, hogy bár 803 iskola vesz részt a programban, csak alig hatszáz intézményben van iskolaőr, mert a többibe vagy nem találtak alkalmas jelöltet, vagy az intézmény nehezen megközelíthető.
Kiderült az is, hogy a tavaly szeptember 1-jétől idén január 22-éig terjedő időszakban az iskolaőröknek összesen 105 esetben kellett intézkedniük. Ennek java része garázdaság és verekedések miatt történt, de előfordult lopás, testi sértés és kábítószerrel kapcsolatos jogsértés is.
Az ORFK kitért arra is, hogy mégis mennyit lehet keresni iskolaőrként. A tájékoztatás szerint a fővárosi és Pest megyei iskolaőrök illetménye bruttó 336 ezer forint, a további megyékben szolgálatot ellátóké pedig bruttó 326 ezer forint, de mindkettőt kiegészíti 200 ezer forint cafetéria is.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







