A diákok között sok volt az összetűzés a különböző ruhadarabok miatt, a vezetőség nem tűrt tovább.
Ezekre a határidőkre minden magyar szülőknek figyelnie kell: a gyerek jövője a tét, nem lehet lemaradni
Április 20-án kezdődik és május 20-ig tart az óvodai beiratkozás, az általános iskolákba április 20-21-én lehet jelentkezni. A bölcsődék április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek - a jogszabályban meghatározott esetben - további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt.
Április 20-án kezdődik és május 20-ig tart az óvodai beiratkozás, az általános iskolákba április 20-21-én lehet jelentkezni - közölte az Oktatási Hivatal (OH). Minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a 3. életévét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie annak érdekében, hogy időben elkezdődhessen közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek szükséges kérelmeznie.
A kötelező felvételt biztosító köznevelési intézmények listája és a körzethatárok elérhetők a hivatal honlapján. Adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást - ismertették.
Az óvodakezdés halasztását április 15-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. Ha családi körülményei, sajátos helyzete ezt indokolja, akkor a gyermek egy évig - annak az évnek az augusztus 31-éig, amelyben 4. évét betölti - menthető fel az óvodai foglalkozások alól.
A bölcsődék szintén április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek - a jogszabályban meghatározott esetben - további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Ekkor nincs szükség óvodai beiratkozásra, de javasolt, hogy a szülők egyeztessenek a bölcsődével. Nem kell beiratkozni akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti.
Minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, tankötelessé válik. A tankötelezettség halasztása kizárólag azok esetében lehetséges, akik számára az OH engedélyezte, hogy további egy nevelési évig óvodában maradjanak, vagy akik rendelkeznek az erre vonatkozó, a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleménnyel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tanköteles gyermekek iskolai beiratkozására április 20-21-én van lehetőség. A beiratkozással kapcsolatos hasznos tudnivalók a KRÉTA rendszerben olvashatók.
Felhívták a figyelmet arra, hogy ha a gyermek az óvodakötelezettségét vagy tankötelezettségét Magyarország területén kívül teljesíti, akkor azt a szülőnek be kell jelentenie a hivatalnak. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az OH honlapján, és elküldhető ügyfélkapus hitelesítéssel elektronikusan vagy postán a következő címre: Oktatási Hivatal, Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






