A Yale egyetem jogi kara 36 év után először veszítette el vezető helyét a U.S. News & World Report rangsorában.
A napokban több gyermekorvos is bejelentette, hogy sikerült megállapodni a környékbeli intézmények vezetőivel, végre vége lehet az igazolásgyárnak. A papírok egy részét olyan gyerekekről kell kiállítaniuk az orvosoknak, akiket az enyhe tünetek miatt be sem vittek a rendelőbe a szülők, akik a tünetek felsorolása után csak igazolást kérnek.
Az egyik budakalászi gyermekorvos február óta nem állít ki igazolásokat, helyette azt kéri a szülőktől, hogy nyomtassák ki, írják alá és juttassák el az iskolának azt a dokumentumot, amelyben arról nyilatkoznak, hogy a gyermekük betegség miatt hiányzott, de már tünetmentes. Tordas Dániel azt mondta az Eduline-nak, hogy az iskolai igazolások kiállítása több órát vesz el naponta az érdemi munkától. A papírok egy részét olyan gyerekekről kell kiállítaniuk, akiket az enyhe tünetek – például fejfájás, enyhe nátha vagy egy erősebb menstruációs görcs – miatt be sem vittek a rendelőbe a szülők, akik a tünetek felsorolása után csak igazolást kérnek.
Valószínűleg Budakalász lett az ország első „igazolásmentes” városa, miután a helyi iskolák és óvodák a betegség miatt hiányzó gyerekektől már nem kérnek orvosi igazolást, hanem elfogadják a tünetmentességről szóló szülői nyilatkozatot is. Máshol is hasonló rendszert alakítanak ki.
Erre egyébként egy 2012-es EMMI-rendelet valóban lehetőséget ad az iskoláknak – a jogszabályban ugyanis egy szó sincs arról, hogy a betegség miatt hiányzó diákoknak orvosi papírral kellene megjelenniük az első iskolai napon.
„Ha a gyermek az óvodai foglalkozásról, a tanuló a tanítási óráról és egyéb foglalkozásról, valamint a kollégiumi foglalkozásról távol marad, mulasztását igazolnia kell. A mulasztást igazoltnak kell tekinteni, ha
a) a gyermek, a tanuló – gyermek, kiskorú tanuló esetén a szülő írásbeli kérelmére – a házirendben meghatározottak szerint engedélyt kapott a távolmaradásra,
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
b) a gyermek, a tanuló beteg volt, és azt a házirendben meghatározottak szerint igazolja,
c) a gyermek, a tanuló hatósági intézkedés vagy egyéb alapos indok miatt nem tudott kötelezettségének eleget tenni”
- olvasható a rendeletben. A házirendet pedig maguk az iskolák módosíthatják.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








