A worried high school student looking at his test paper before starting during an exam.

Óriási a gond a magyar iskolákban: több ezer pedagógus hiányzik, egyre rosszabb lesz a helyzet

2022. augusztus 30. 21:28

4800 pedagógus hiányzik az oktatásból, volt, hogy történelemtanár tanított fizikát – adta hírül az RTL Klub.

A csatorna reggeli műsorában Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy majd 5 ezer pedagógus hiányzik a hazai oktatásból. A szakember kifejtette, sok a kérdés most a tanárok körében, aggódnak a rezsiszámlák elszállása, de egy esetleges Covid-járvány miatt is.

Ami pedig még rosszabb kilátásokat vetít előre, hogy míg egy évben a gyakornoki tanári státuszból 2000-2300-an lépnek a valós munakerőpiacra, addig ennek a számnak a többszörösével mennek nyugdíjba kollégák. Ez pedig azt eredményezi, hogy a mostani 4800-as hiány után, jövőre már kb. 6000-el lehet számolni.

A tanárhiány pedig nagy problémákat okoz a szakszervezet vezetője szerint. A diákok ugyanis sok órát ömlesztve kell hogy tanuljanak, ahelyett, hogy kiscsoportban foglalkoznának velük. Illetve több esetben megtörténhet az is, hogy ez bizonyos tárgyat, nem egy adott szakos tanár tanít, hanem egy olyan helyettesítő, akinek nem szakmája az adott tárgy.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm