35 °C Budapest
Megérkezett a Belügyminisztérium válasza: ez vár a magyar tanárok bérére

Megérkezett a Belügyminisztérium válasza: ez vár a magyar tanárok bérére

2022. június 29. 10:15

Megérkezett a Belügyminisztérium válasza a Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének kérésére számolt be a Telex. A minisztérium gyakorlatilag a tanárok összes kérését hárította.

A Belügyminisztérium levélben reagált a szakszervezetek kéréseire, amiben többek között azt kérték a tanárok, hogy a kormány által bejelentett 10 százalékon felül további 45 százalékkal nőjön a fizetésük. A tárca szerint viszont ez szinte lehetetlen: az ígéret szerint elképzelhető, hogy a következő két évben 10-10 százalékos emelés lesz, de ennél nagyobb mértékűre csak abban az esetben lehet számítani, ha a gazdaság jól teljesít.

A szakszervezetek ezen kívül a nem pedagógusi munkakörben foglalkoztatott oktatási dolgozók béremelését is kérték, egészen konkrétan azt, hogy az ő garantált alapbérük ne legyen kevesebb, mint a közalkalmazottaké. A Belügyminisztérium válasza szerint miután a garantált bérminimumot jelentősen megemelték, így ez kivétel nélkül béremelést jelent ebben az esetben. A tanárok óraszámának csökkentésére viszont nem látni esélyt: a pedagógusok a mostani heti 22-26 tanóra helyett kérték a tanítási idő maximalizálását 22 tanórában. Ez viszont a minisztérium szerint esélytelen, miután a szakmában dolgozók átlagéletkora folyamatosan emelkedik, miközben csökken a fiatalok száma.

A BM arra viszont nyitott, hogy jogszabályban megerősítsék azt, hogy a pedagógiai/gyógypedagógiai asszisztensek legfeljebb heti 35 órán át legyenek beoszthatóak önállóan végzendő gyerekfelügyeletre. Azt viszont megjegyezték, hogy ez a kérés okafogyott, hiszen a Klebersberg Központ felmérése szerint a gyakorlatban nem dolgoznak heti 35 órát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Semmit nem ér csak az ötlet: sok magyar így rontja el az esélyeit arra, hogy a saját főnöke lehessen

Sokakat vonz az, hogy a saját főnöke legyen, ráadásul többen éreztük már úgy, hogy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami tényleg felpörgetné a piacot.

Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Sok magyar nem is tud erről az egyszerű trükkről: milliókat bukhatnak, ha nem figyelnek oda

A vállalkozásunk sikere rengeteg dolgon múlhat, nem elég az ötlet, bizony kemény munkát kell fektetni a sikerbe.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 18. csütörtök
Ilona
33. hét
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?