A Duolingo dolgozik azon, hogy a jövőben más nyelvekre és Android-eszközökre is kiterjeszthesse a funkciót.
A tavalyi időszakban a nyelvórák száz százalékát valamilyen webes felületen tartották, idén szeptembertől azonban a nyelvi képzések nagy része, mintegy hetven százaléka fog csak online zajlani. Ennek ellenére csökkent a nyelviskolákban tanulók, valamint nyelvvizsgázók száma.
Évről évre csökken a nyelvvizsgázók száma Magyarországon. Tavaly 86 ezren próbálkoztak, közülük 59 ezren kaptak a vizsga végén bizonyítványt – derül ki az Oktatási Hivatal (OH) adataiból.
A Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők szerint a csökkenés hátterében a világjárvány mellett a diplomák megszerzéséhez kötelező nyelvvizsgák elengedése állhat. A koronavírus előtti utolsó évben, 2019-ben Magyarországon több mint 82 ezren tettek sikeres nyelvvizsgát, de tavaly már csak 59 ezren szereztek itthon nyelvvizsgabizonyítványt.
A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (Nyesze) elnöke szerint a szakma nem értett egyet azzal, hogy ahogy tavaly, úgy idén is kiadták a diplomákat nyelvvizsga nélkül.
A koronavírus előtt is átalakulófélben lévő nyelvoktatási piac árait emelték, ez tanfolyamoknál mintegy 10-20 százalékos drágulást jelentett. Egy nyelvóra díja jelenleg egyéni képzéseknél 4,5–6 ezer forint között alakul, csoportos tanulás esetén pedig 5–7 ezer forintba kerülhet.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.








