Rengeteg hamis nyelvvizsgáról hullt le a lepel: volt aki százezreket csengetett ki a papírért
A bíróság mind a 120 vádlott vonatkozásában vesztegetési cselekményben hozott elmarasztaló ítéletet.
A bíróság mind a 120 vádlott vonatkozásában vesztegetési cselekményben hozott elmarasztaló ítéletet.
A többnyire nehéz fizikai munkakörbe tartozó pozíciók esetében a szakmai tapasztalat a döntő szempont, a jó munkaerőt pedig akár milliós fizetéssel is honorálják.
Idén már nem várják el az ELTÉ-n a nyelvvizsgát azoktól, akik diplomázni szeretnének.
Ismét intenzív kampányba kezdett a rendőrség, friss hirdetésben toboroznak határvadászokat.
Még mindig az angol a legnépszerűbb nyelv, de míg korábban közel 90 ezren, tavaly már csak 68 ezren vizsgáztak belőle.
Egyre többen iratkoznak be a nyelvvizsga-előkészítőre, hiszen a közoktatás nem mindig segít a valós nyelvtudás megszerzésében.
A jogosítvány és a nyelvvizsga díjához nyújtott támogatás összege is emelkedett 2023 januárjától.
Az utóbbi években sok pofont kaptak a nyelviskolák és nyelvvizsgaközpontok, ezért kénytelenek voltak árat emelni.
A jövőben nem törvényi feltétele a diploma megszerzésének a nyelvvizsga – számolt be az Országgyűlés döntéséről az MTI.
Ma lesz az utolsó idei parlamenti ülés. A napirend szerint többek között az is ma fog eldőlni, hogy a nyelvvizsga megléte feltétele lesz-e a diploma megszerzésének.
Az adórendszerben nagy átalakításokat nem terveznek, az átalányadózást könnyítik meg, továbbá az iparűzési adóban várhatók kisebb változások
Jól járnak azok az egyetemisták és főiskolások, akik idén államvizsgáztak, de a diplomájukat a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehették át.
Eltörölné a kormány a nyelvizsga-követelményeket a felsőoktatásban
Egyre kevesebb magyarnak van nyelvvizsgája, a szakértő szerint azonban ennek csak az egyik oka demográfiai.
Ismét módosítanák a felsőoktatási törvényt, most a törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be.
40 százalékkal drágulhatnak meg a nyelvtanfolyamok, mert a tanároknak muszáj többet kérniük, ha meg akarnak élni a tanításból.
Egyre többen vágynak külföldre a vágtató infláció és a bérek csökkenő értéke miatt. A nyelviskolák szerint is jócskán emelkedett azon tanulók száma, akik ezért iratkoztak be.
A legnépszerűbb egyetemeken valószínűleg nem fognak lazítani a szabályokon.
Ma rengeteg munkáltató várja el a tárgyalóképes angol nyelvtudást, azonban sok munkakörben még nagyobb előnyt jelenthet más nyelvek ismerete.
Több idő lesz az olvasott szöveg értését és az íráskészséget tesztelő feladatok megoldására, a korábbinál kevesebb műfaj kerülhet elő, és bevezetik a „checklist-alapú” értékelést.