Az Európai Bizottság előrejelzései szerint a magyar adósságpálya a 2030-as évek elejére már átlépheti a kritikus pontot.
Az innovációs és technológiai miniszter egyedi határozata értelmében májusban és júniusban, szigorú óvintézkedések mellett adhatnak számot tudásukról a szakképzésben vizsgázók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért felelős helyettes államtitkára kiemelte: az iskolák az egészségvédelmi intézkedések betartásával akár már a jövő héttől szervezhetnek vizsgára felkészítő, legfeljebb kiscsoportos konzultációkat, gyakorlati foglalkozásokat.
A szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgákat követően, a korábban kiadott központi írásbeli vizsganapok szerinti időpontokban kell megszervezniük az intézményeknek. A szakképzés lényegét jelentő gyakorlati vizsgákat az iskolák az általuk meghatározott időpontban, májusban és júniusban tarthatják meg.
A vizsgákat az érettségikhez hasonlóan a biztonsági előírások, köztük a másfél méteres védőtávolság betartásával, kis létszámmal kell lebonyolítani. Kötelező a maszkviselés, a védőeszközt és a kézfertőtlenítés lehetőségét az intézménynek kell biztosítania a vizsgázók és a vizsgabizottság tagjai számára. A vizsgahelyet, az eszközöket és a szerszámokat a feladat megkezdése előtt és elvégzése után fertőtleníteni kell.
A vizsgán azok a végzős tanulók vehetnek részt, akik az utolsó tanévben jelenléti vagy online formában a kötelező szakmai gyakorlat legalább 51 százalékát teljesítették. Akik ezt az arányt nem érték el, azok számára az intézmény vagy a duális partner augusztus 23. és október 1. között szervez gyakorlati képzést, a részvétel az ősszel szakmai vizsgázni kívánók számára kötelező.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A határozat értelmében az iskolák intézményvezetői döntés alapján április 19-től, az egészségvédelmi intézkedések maradéktalan betartásával egyéni vagy kiscsoportos felkészítő konzultációkat és gyakorlati foglalkozásokat szervezhetnek. A szakmai vizsga helyszínéül szolgáló szakképző intézmény a vizsgák biztonságos lebonyolítása érdekében május 10. és június 15. között délutáni időpontra szervezheti át a tanítási órákat, vagy digitális oktatást rendelhet el.
A különleges szabályozás alapján igazoltnak kell tekinteni annak a tanulónak a hiányzását, aki a veszélyhelyzetre tekintettel nem vesz részt valamelyik vizsgán. Számára októberben vagy novemberben kell vizsgalehetőséget biztosítani, amely nem tekintendő javító- vagy pótlóvizsgának. Az intézmények május 10. után az ágazati alapvizsgákat is megszervezik - olvasható az ITM közleményében.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








