Magyarországon jelentősen megnövekedett a Hepatitis A vírusfertőzések száma, idén már 1800 esetet regisztráltak, ami többszöröse a korábbi évek adatainak.
Bár a koronavírus-járvány jelen van a köznevelésben, az iskolák továbbra sem képeznek gócpontot - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Maruzsa Zoltán közölte, hogy múlt szerda óta 501, kizárólag középiskolai feladatot ellátó köznevelési intézmény tantermen kívüli digitális munkarendben működik. Rendkívüli szünet 31 iskolában van, ez az 1-8. évfolyamon oktató iskolák 1,2 százaléka. Továbbá 210 helyszínen lépett életbe tantermen kívüli digitális munkarend, ez az 1-8. évfolyamon tanító iskolák 8 százalékát jelenti, és jellemzően néhány osztályt érint, míg a teljes intézményt csupán 15 esetben. Az óvodák közül 222-ben kellett rendkívüli szünetet elrendelni, ez az intézmények 7,5 százaléka.
A 14 év alatti fertőzöttek aránya 4 százalék a napi esetszámokban, miközben ennek a korosztálynak a lakosságon belüli aránya 15 százalék. Az óvodákban és az iskolákban az esetek 51 százalékában egyetlen gyermek kapta el a vírust, 95 százalékában pedig 1-5. A kormány 53 olyan intézményről tud, ahol 10 fölé emelkedett a fertőzöttek száma, ebből 47 gimnázium, amelyeket már átállítottak a tantermen kívüli digitális munkarendre - emlékeztetett az államtitkár.
Csupán egyetlen pedagógus lett koronavírusos a fertőzéstől érintett intézmények 63 százalékánál, 97 százalékánál pedig 1-5. A kormány 9 olyan intézményről tud, ahol több mint 10-en fertőződtek meg - sorolta Maruzsa Zoltán.
Közölte, hogy készülnek a bejelentett hetenkénti tesztelés megvalósítására. Noha az óvodákban, általános iskolákban jelenléti oktatás folyik, ha valahol megjelenik a fertőzés, azonnal szünetet vagy tantermen kívüli digitális munkarendet rendelnek el.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az államtitkár azt is felidézte, hogy a kormány harminc napra ingyenes internetet biztosít azoknak a középiskolásoknak, akiket érint a tantermen kívüli digitális munkarend. A kabinet lehetővé tette a pedagógusok akkreditált továbbképzéseinek online megszervezését, és megteremtette a jogi kereteit annak, hogy a pedagógusok minősítése is digitálisan történhessen - közölte.
Maruzsa Zoltán jelezte: hétfőn küldenek értesítést az iskoláknak arról, hogy a koronavírus szempontjából releváns krónikus betegségben szenvedő, és ennek alapján adókedvezményre jogosult pedagógusok kérésükre online oktathatnak, ha erre szakmailag képesek, az intézmény rendelkezésére áll a megfelelő digitális háttér, és biztosítják a tanulók felügyeletét az adott időszakban.
Az intézkedések célja, hogy a legnagyobb biztonságban működhessen tovább a köznevelés - hangoztatta az államtitkár.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








