A munkahely vonzerejét továbbra is elsősorban a versenyképes fizetés és juttatási csomag, a munka-magánélet egyensúlya és a rugalmas munkavégzés határozza meg.
Magyarországon a 2020/2021-es tanév kezdete előtt két héttel 1 167 tanárt keresnek. A legtöbbet Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, illetve Budapesten. Igen ám, de lakosságarányosan ennél már jóval árnyaltabb az országos megyei lista. A számok mögé nézve azt látni, hogy az első és utolsó megyét összevetve nem kevesebb mint 6-szoros a tanárhiány-különbség.
Bár az egyelőre még mindig nem világos, hogy milyen formában fog elindulni Magyarországon a 2020/2021-es tanév, az már biztos, hogy rengeteg, augusztus 17-i hivatalos adatok szerint nem kevesebb, mint
Legalábbis a Belügyminisztérium munkaügyi portálján éppen ennyi aktív "tanár" hirdetés fut Magyarország összes megyéjében együttvéve. A Pénzcentrum az adatok kapcsán annak járt utána, melyik megyében keresik a legtöbb tanárt, de megvizsgáltuk azt is, hogy lakosságarányosan, hol a legjobb, illetve a legrosszabb a helyzet.
Hol vannak a magyar tanárok?
A hivatalos statisztikákat böngészve azt látni, hogy 2 megyében és a fővárosban keresnek több mint 100 tanárt jelenleg Magyarországon. A lista élén Pest megye áll, itt 288 aktív állás van jelenleg meghirdetve. Budapesten ennél valamivel kevesebb, 233, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 124.
A listán ezeken felül még három olyan megye szerepel, hogy 50 vagy annál több tanárt keresnek, csökkenő sorrendben Fejér (61), Szabolcs-Szatmár-Bereg (58) és Komárom-Esztergom (50). 20-50 betöltetlen tanári állás van jelenleg ezen fül még 10 megyében, miközben 20-nál kevesebb tanárt 4 megyében keresnek. A legkevesebbet, egészen pontosan 8-at Nógrádban.
És hol a legnagyobb a hiány?
A nyers adatokon felül kíváncsiak voltunk arra is, hogy lakosságarányosan mely magyar megyében keresik a legtöbb tanárt. Itt már azért némileg árnyaltabb listát kaptunk.
Ha megnézzük ezt a listát, akkor a legszembetűnőbb adat az, hogy a top 3-ból kikerült Budapest. Ahogy azt látni, lakosságarányosan Pest megyében a legrosszabb a helyzet, itt 4 440 lakosra jut 1 betöltetlen tanári állás, míg a második Borsdo-Abaúj-Zemplén megyében 5 181 lakosra jut ugyanennyi. A lista harmadik legrosszabbja Komárom-Esztergom megye lett, hiszen bár itt csupán 50 tanárt keresnek, lakosságarányosan ez azt jelenti, hogy minden 5 984. lakosra jut 1 betöltetlen tanári állás.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Fejér megye lett a lista 4. helyezettje, itt 6 847 lakosra jut egy betöltetlen tanári állás, míg az 5. Budapesten ez a szám már 7 520. Ha összenézzük a két táblázatot, akkor azt találjuk, hogy
Ez alól csupán Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivétel, itt volt ugyanis az 5. legtöbb a keresett tanárok száma, ám a lakosság számával súlyozott statisztikában már csak a 8. helyen végzett. Érdemes azt is megnézni, hogy a lakosság arányait figyelembe véve mekkora a különbség a lista két vége között.
Hiszen míg az élén végző Pest megyében 4 440 lakosra jut egy betöltetlen tanári pozíció, addig Csongrád-Csanád megyében nem kevesebb mint 26 600 lakosra jut egyetlen betöltetlen tanári pozíció. Vas megyében ez a szám 25 355, míg Nógrádban 23 663. A számok alapján ez azt is jelenti, hogy
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







