Már mind a 241 ezer távfűtéses budapesti lakásban elindult a fűtés, és a FŐTÁV további 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztójánál is üzemel a...
A felnőttképzésben is enyhültek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások, így lehetőség nyílik kontaktórák megtartására, és modulzáró, valamint szakmai vizsgák megszervezésére is. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára a változással kapcsolatban elmondta: "A felnőttképzésben a vizsgáztatás újraindításának a lehetősége is segítséget nyújthat abban, hogy hazánk gazdasága visszaerősödjön, és újra legalább olyan teljesítményre legyen képes, mint a járvány előtti évtizedben" - fejtette ki a miniszterhelyettes, hozzátéve, hogy az egészség és az élet védelme természetesen továbbra is elsődleges szempont, hiszen a vírus még mindig jelen van az országban.
A felnőttképzés szabályainak módosulásáról szóló rendelet ennek megfelelően kitér arra is, hogy a járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani, és ezért az órák esetében a képzés szervezője, a számonkérések alkalmával pedig a vizsgabizottság és a vizsgaszervező együttesen felel.
A felnőttképzésben egyelőre nem vehetnek részt a 65. életévüket betöltött oktatók, de a képzés abban az esetben is megszervezhető és befejezhető távolléti oktatásban, távoktatás formájában vagy digitális képzésként, ha azt jogszabály, támogatói okirat, támogatási szerződés, felnőttképzési szerződés vagy képzési program egyébként nem teszi lehetővé. Ha azonban a felsorolt szabályok vagy dokumentumok eleve lehetővé teszik egy képzés esetében a távoktatást, távolléti vagy digitális oktatást, akkor a modulzáró vizsga kizárólag akként szervezhető meg.
A rendelet emellett kitér arra is, hogy a vizsgaszervezőnek vizsgacsoportonként legalább húsz nappal az első vizsgaesemény előtt be kell jelentenie a vizsgát a felnőttképzési államigazgatási szervnek az elektronikus vizsgarendszerben.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







