A nyári szezon közeledtével ismét élénkül a diákmunka-piac, idén az átlagos diákmunka-órabérek bruttó 2200-2500 forint között mozognak.
"A helyzet változatos képet mutat" - összegezte véleményét a digitális oktatásra való átállásról a Pénzcentrumnak adott interjújában Székely György, a Veres Péter Gimnázium igazgatója. A szakember lapunknak elmondta, a kollégák terhelése nemhogy csökkent volna, hanem ellenkezőleg, sokkal-sokkal több időt igényel most az órák előkészítése. A diákokon és tanárokon kívül ráadásul a szülők terhelése is jócskán megnőtt.
Pénzcentrum: Kicsivel több mint egy hét utána hogyan megy most a digitális oktatás az iskolában?
Székely György: A helyzet változatos képet mutat. Azt kértük a kollégáktól, hogy ne akarjanak túl sok tananyagot "átadni", sok házi feladatot adni és ne túl sok csatornán közvetítsék mindezt. Kötelezően a Kréta rendszert használjuk, de emellett rengeteg kapcsolattartásra használják a kollégák a Zoom-ot, a Skype-ot, Messengert. Egységesen szeretnénk átállni a Google Classroomra (G Suite for Education), ennek március 26-án, este kaptuk meg az iskolai licensz változatát. Így most a betanulási fázis következik.
Mi az, ami nagyon jól működik és mi az, ami nem?
Példaértékű a kollégák hozzáállása a kialakult helyzethez és a diákok együttműködési hajlandósága. A közeljövőben fontos feladatunk lesz annak felmérése, hogy mit bír a gyerek, melyik tantárgyra mennyit kell tanulnia (de azért vannak visszajelzések szülőktől, diákoktól is).
Mely tantárgyak esetében működik flottul a rendszer, melyek esetében nem?
Ez nem tantárgyfüggő. A tanárok többsége kreatív, megoldják ezt a feladatot is úgy, hogy "nem lőnek túl a célon". A rendszer természetesen jobban működik, ha a tanár magabiztosan kezeli az IKT-eszközöket, a csoport kisebb létszámú és a diákok életkora magasabb (kevésbé vannak rászorulva szülői segítségre).
Mik a legnagyobb kihívásai a digitális oktatásnak?
A diákok számára talán a legnagyobb kihívás a megfelelő napirend kialakítása (sokszor éjjel érkeznek tőlük a házi feladatok). A tanárok számára pedig a rengeteg lehetőség közül a megfelelő oktatási platform kiválasztása. Sok bába közt elvész a gyermek, rengeteg ajánlat, lehetőség van, de ami csak 1-2 hónapra ingyenes, arra kár építeni, hosszú távon nem fogjuk használni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Minden diák hozzá tud jutni a tananyagokhoz? Megfelelő az eszközellátottság?
Úgy látjuk, hogy megfelelő. A tanulóknak volt (van) lehetősége arra, hogy az iskolából tableteket kölcsönözzenek. Nem volt nagy tolongás. Amelyik kollégának szüksége volt rá, vihetett haza iskolai laptopot, tabletet.
A tapasztalatok alapján hogyan élik meg az átállást a diákok, illetve a tanárok? Kinek nehezebb?
Ezt a kérdést kiegészítenénk a szülők terhelésével. Főleg fiatalabb (ötödikes-hatodikos) diákok esetében az ő terhelésük is számottevően megnövekedett. Nagyon fárasztó mindenkinek (szülőnek, diáknak, tanárnak egyaránt) az állandó, koncentrált jelenlét.
(Címlapkép: Berecz Valter)
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








