Mennyi most a birsalma ára a piacokon, és hol szedhetjük magunknak olcsóbban? Mutatjuk a lelőhelyeket, és azt is, mire figyeljünk a birsalmasajt és a lekvár...
Gyerekkortól kezdve mindenkinek szól a kérdés: mi leszel, ha nagy leszel? Bár a mondattal kezdetben még csak puhatolózva mérik föl a fiatalok érdeklődési körét, a középiskolai évekre mindez már súlyos teherként zuhan a diákok nyakába, akik olykor tanácstalanul vakarják a fejüket: mégis merre tovább? A döntésben sokat segítenek az évek óta méltán népszerű pályaválasztási kiállításokat, amihez hasonló kezdeményezéssel rukkolt elő idén a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium is - írja a HelloVidék.
A vidéki gazdasági- és életmód magazin cikke szerint a négy évfolyamos középiskola falai közt hagyományos gimnáziumi oktatás folyik, de mivel a végzettek közül nagy arányban szerepelnek az orvosi, jogász, mérnöki mellett közgazdász, pénzügyi és számviteli pályát választó diákok is, adva volt a lehetőség, hogy még jobban kiszolgálják az oda járó nebulók igényeit.
- hangsúlyozta az Andrássy Business School néven futó kezdeményezés kapcsán az intézmény igazgatója, Szabó László.
A diákok a hat hétig tartó előadássorozat keretében konkrét betekintést nyerhettek egyes cégek életébe, a gazdasági szerepkörökkel járó feladatkörökbe, és hogy milyen pályamodellre számíthatnak, ha egy konkrét hivatást választanak a jövőben. A gimnázium tanulói számára békéscsabai és Békés megyei vállalkozások képviselői beszéltek hitelesen a termelési, szolgáltatási, pénzügyi, HR és nemzetközi kereskedelem szektorának mindennapjairól, így többek között megtudhatták, milyen egy gyártó cég élete, milyen helytállni a banki szférában, pontosan mivel is foglalkoznak a HR- és munkaerőforrás-menedzserek, de olyan gyakorlati tippekkel is gazdagodtak, mire kell figyelniük egy tárgyaláskor, és hogyan kell kommunikálniuk.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







