18 °C Budapest

Itt a beiratkozás ideje: ezeket a papírokat ne felejtsd otthon

2019. április 10. 19:30

Ismét elérkezett az általános iskolai beiratkozás ideje. A szeptember 1-jétől tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratásának időpontja idén április 11. és 12., azaz csütörtök és péntek. Összeszedtük, milyen dokumentumokat és nyilatkozatokat várnak az iskolák a szülőktől, hogy senkinek ne kelljen órákig sorban állnia, esetleg sikertelenül távoznia.

Budapesten a beiratkozás mindkét napján reggel 8 és este 7 óra között várják a leendő elsősök szüleit. Vannak azonban olyan vidéki települések, ahol csak délután 5 óráig lehet beiratkozni az általános iskolákba, ezért érdemes előre tájékozódni.

Abban az esetben, ha az iskolaköteles gyermeket a szülők nem a gyermek lakóhelye szerinti körzetes iskolába szeretnék beíratni, a körzeti általános iskolában is jelezni kell akár személyesen a beiratkozás napján, akár írásban, hogy a gyermek nem abba az intézménybe fog járni. Azoknak a szülőknek is el kell menniük a beiratkozás valamelyik napján a körzeti általános iskolába, akiknek még óvodában marad a gyermekük. Nekik is be kell mutatni ugyanis az óvodai szakvéleményt, vagyis tájékoztatniuk kell a gyermek lakóhelye szerinti iskolát arról, hogy a gyermek az óvoda vagy a nevelési tanácsadó döntése alapján még egy évig óvodában marad.

A tájékoztatás azért lényeges mindkét esetben, mert az általános iskoláknak értesíteniük kell a helyi járási hivatalt azon tanköteles korú gyermekekről, akiket a megadott időpontban nem írattak be a szülők a gyermek lakóhelye szerinti körzetes iskolába, vagy nem jelezték, hogy (még) nem az adott intézményben kezdik meg az iskolai tanulmányokat.

Az általános iskolai beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:

  • lakcímkártyák (gyermeké és szülőé egyaránt),
  • az óvodai szakvélemény eredeti (!) példánya,
  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító: születési anyakönyvi kivonat, vagy személyi igazolvány, vagy útlevél (az iskolák nagy része a születési anyakönyvi kivonatot részesíti előnyben, mert abban biztosan jól szerepelnek a gyermek adatai)
  • a gyermek TAJ- kártyája,
  • illetve a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye (amennyiben van a gyermeknek ilyen).
  • Léteznek olyan általános iskolák (települések), ahol a gyermek oltási könyvét, valamint a házi gyermekorvos vagy a védőnő által elvégzett 5 éves korban aktuális státuszvizsgálati lapot is kérik az általános iskolai beiratkozáskor.
A gyermek azonosítására szolgáló dokumentumok mellett több olyan nyilatkozat is van, amelyek kitöltése és szülő/gondviselő általi aláírása az általános iskolai beiratkozáshoz nélkülözhetetlen. Ezek nélkül a beiratkozás nem történhet meg, ezért érdemes a választott iskola honlapjáról már a beiratkozást megelőzően letölteni ezeket a nyomtatványokat. 

A beiratkozáshoz szükséges nyilatkozatok:

  • Adatlap a beiratkozáshoz (jelentkezési lap)
  • Nyilatkozat a gyermek törvényes képviseletéről/a szülői felügyelet gyakorlásáról (mindkét szülőnek alá kell írni!)
  • Nyilatkozat etika vagy hit- és erkölcstan tantárgy választásáról
  • Nyilatkozat életvitelszerű tartózkodási helyről
  • Intézményi adatkezelési tájékoztató/hozzájárulás a gyermek adatainak használatához
  • + esetlegesen Szakköri nyilatkozat, Étkezéssel kapcsolatos nyilatkozat, valamint Diákigazolvány adatlap
Az általános iskolai beiratkozáshoz szükséges dokumentumok és nyilatkozatok tankerületenként, sőt akár iskolánként is eltérőek lehetnek, ezért mindenképpen érdemes erről a beiratkozást megelőzően, időben tájékozódni, és a beiratkozásra már ezek birtokában felkészülten menni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem