Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Nem újdonság, hogy jelenleg a magyar lakosság pénzügyi ismeretei, pénzügyi tudatossága hagynak kívánni valót maguk után. Ahogy arról beszámoltunk, az OECD által 2010-ben és 2015-ben végzett felmérésekből is kiderült, hogy bár a magyarok elméleti tudása viszonylag jónak mondható, ám a pénzügyi ismeretek gyakorlatba való átültetése a legtöbbünknek nem sikerül.
Több szempontból is fontos, hogy a gyerekek minél hamarabb megtanulják a pénz értékét, a beosztást és a megtakarítás fogalmát. Szakértők szerint, ha ezekről a dolgokról van sejtésük, akkor már nagyon sokat tettek a szülők azért, hogy gyermekeik tudatosan gazdálkodó felnőttekké váljanak.
A Pénziránytű Alapítvány innovatív tankönyvfejlesztési tevékenységének köszönhetően szeptembertől már több mint 200 ezer diák tanulhat az Alapítvány pénzügyi-gazdasági tankönyveiből. Az Iránytű a pénzügyekhez című középiskolai tankönyv volt az első a pénzügyi-gazdasági tankönyvek sorában, mely hiánypótló eszközként szolgál a szakgimnáziumok 10. évfolyamán kötelező Pénzügyi és vállalkozási ismeretek című tantárgy tanítása során. A digitalizáció kihívásainak is megfelelve most egy további lehetőséggel támogatja az Alapítvány a tantárgy tanítását, a kerettantervvel teljesen összehangolva.
A 21. század lehetőségeit kihasználva és a korosztály igényeit figyelembe véve a tantárgy tantervéhez igazodó fejezetek egy online keretrendszerbe kerültek adaptálásra. Az elkészült e-learning platform hozzájárul az élményalapú tanuláshoz, hiszen a már eddig is gyakorlatorientált tananyagot még inkább élvezhetővé, változatossá, és a diákok számára is vonzóvá teszi.
A felhasználók számos interaktív lehetőséggel találkozhatnak: ilyenek a feladatok mellett önellenőrző tesztek, de az oktatóprogramban látványos problémafelvetések, illetve az egyes tananyagrészeket értelmező animációk is szerepelnek. Az e-learninges megoldás a tanórai munkát és az önálló ismeretszerzést egyaránt támogatja, és a pedagógusok számára lehetővé teszi a tanulócsoportok munkájának, haladásának, feltérképezését, tudásának ellenőrzését, mérését.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







