Bár a fogyasztás nem jelent élelmiszer-biztonsági kockázatot, az NKFH a termék azonnali kivonását és visszahívását rendelte el.
Az egykori népszerű talk-show háziasszonya, Erdélyi Mónika és lánya is már a szeptemberre készül. Molly már felső tagozatos lesz, így egyre több tanszerre van szüksége. A beiskoláztatás évről-évre súlyosan megterheli minden magyar család költségvetését.
A műsorvezető és vlogger egy reggeli műsorban mutatta meg, miket fognak vásárolni, melyek a kislány legnagyobb kedvenc írószerei. Az anyagiakra kitérve, azt is elárulták, hogy idén nagyjából 15 ezer forintot fognak költeni a felszerelésekre.
"Nekünk nem az a lényeg, hogy minél többe kerüljön. Legyen meg minden, legyen meg benne az élvezeti faktor is, de azért nem szaladunk el a kiadásokkal. Engem úgy nevelt anyukám, hogy csak a legszükségesebbeket kell megvenni, és nem szórjuk a pénzt, még ha van is."
A magyar átlag
Két hét ,és kezdetét veszi a 2018/2019-es tanév. Az iskolakezdés pedig nem olcsó mulatság, olyannyira nem, hogy a beiskoláztatás évről-évre súlyosan megterheli a magyar családok költségvetését. Kiváltképp igaz ez a nagycsaládosokra, illetve a gyermeküket, gyermekeiket egyedül nevelő szülőkre.
- válaszolta egy korábbi megkeresésünkre a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) sajtóirodája. Mindebből kiderül, - még ha nem is a család összes gyermeke éppen egy időben kezdi az általános iskolát - hogy
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.







