A jelentkezők száma húsz százalékkal nőtt a Semmelweis Egyetemen, a túljelentkezés átlagosan hatszoros volt.
Szeptember elsején lejár a törvényben foglalt határidő a 2005 előtt megkezdett felsőoktatási tanulmányok befejezésére, így akik 13 évvel ezelőtt jutottak be valamilyen egyetemre vagy főiskolára, de máig nem tettek záróvizsgát, hamarosan már biztosan nem szerezhetik meg a diplomájukat - írta a Vasárnapi Hírek. Több mint tízezer diploma veszhet oda.
A felsőoktatási államtitkárság 2015-ben egy rendeletmódosításban 2018. szeptember 1-jéig adott haladékot az érintetteknek, hogy diplomát szerezzenek. Voltak, akiknek még az abszolutóriumuk is hiányzott (vagyis nem teljesítettek minden tanegységet, vizsgát), ők ezt 2016. szeptember 1-jéig tehették meg. A többségnek azonban a szakdolgozat, diplomamunka hiányzott, tavalyi adatok ez több mint 20 ezer egyetemistát és fősikolást érintett.
Hogy pontosan hány ember veszítheti el a diplomáját, nem tudni, tavalyi adatok szerint több mint 20 ezer embernek forgott kockán a diplomája. Ugyanakkor azt nem tudni, hogy az érintett hallgatók közül az utolsó pillanatokban hányan tudták megmenteni a diplomájukat, erről ugyanis csak részadatok vannak
Kevesen tudnak erről az iskolakezdési támogatásról: nem csak az állami 100 ezer járhat a családoknak
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.







