Menekülnek a diákok: ezekben az országokban tanulnak a legtöbben tovább

2018. május 10. 10:06

Egyértelműen növekszik az érdeklődés a külföldi egyetemek iránt - derül ki az Engame Akadémia friss kutatásából. 2017-ben több mint ezerrel nőtt a külföldi felsőoktatási intézményekben tanuló magyar hallgatók száma: míg 2016-ban a becslések alapján 11 800 magyar hallgató járt külföldi egyetemre (ebben a számban nincsenek benne azok, akik csak egy-két szemesztert töltenek kint valamilyen ösztöndíjjal, például Erasmusszal), 2017-ben már 13 300-an.

A legtöbb országból nem állnak rendelkezésre pontos statisztikák arról, hogy hány magyar diák tanul az ottani felsőoktatási rendszerben. Az Engame Akadémia az EUROSTAT, az OECD, a UCAS, a US Institute of International Education statisztikáira, valamint az elérhető kormányadatokra támaszkodva készítette el szakértői becslését a külföldön tanuló magyar egyetemisták számára vonatkozóan.

Az adatok alapján egyértelműen növekszik a magyar diákok külföldi továbbtanulás iránti érdeklődése. Az Engame Akadémia becslése szerint 2017-ben több mint 12 százalékkal nőtt a külföldi felsőoktatási intézményekben teljes egyetemi képzésben részt vevő magyar diákok száma 2016-hoz képest, és a tapasztalatok alapján idén további növekedés prognosztizálható. A legtöbben Ausztriában, Németországban és az Egyesült Királyásgban próbálnak szerencsét, de Hollandia és Dánia is évről évre népszerűbb célország a magyar diákok körében.

A korábbi évek folyamatos növekedéséhez képest tavaly majdnem 3%-kal csökkent a brit egyetemekre jelentkező magyarok száma 2016-hoz képest. A növekedés megtorpanásának oka a tavalyi évben vélhetően a Brexit körüli bizonytalanságból fakadt, azonban miután a brit kormány bejelentette, hogy a tanulmányaikat a 2018/19-es évben megkezdők továbbra is az elmúlt években megszokott támogatásokra és kedvező tandíjra jogosultak, a jelentkezések száma 2018-ban ismét fellendült, sőt a 2016-os adatot is meghaladta, és a korábbi évek tapasztalatai alapján a legvégső határidőig még további több tucat jelentkezés várható.

A német és osztrák jelentkezések hirtelen ugrása valószínűleg szintén összefüggésben van a Brexittel: 2017-re körülbelül 19 százalékkal nőtt az Ausztriába, 22 százalékkal pedig a Németországba felvételizők száma. A németül is beszélő diákok számára jó alternatívát jelenthetnek az itteni képzések, és amellett, hogy az oktatási rangsorban egyre erősödnek a német egyetemek, a költségek és a megélhetési feltételek szempontjából is vonzóbbá váltak az Egyesült Királyságban uralkodó bizonytalansággal szemben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Újdonság a korábbi évekhez képest, hogy itthon is egyre népszerűbb a külföldön már bevett gap year gyakorlata, vagyis az, hogy az érettségiző diákok kihagynak minimum egy évet a továbbtanulás előtt, amelyet élmény- és tapasztalatszerzésre, orientációjuk megalapozására, önmaguk megismerésére fordítanak.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem