Még reménykedhetnek, akiknek egyik megjelölt szaknál nem sikerült elérniük a szükséges felvételi ponthatárokat. Hamarosan indul a pótfelvételi 2026-ban, ahol mindenki kaphat még egy extra esélyt.
Az iskolarendszer átalakításáról csak a szakmával való egyeztetést követően dönthet a kabinet, nincs egyetértés a kormányon belül a kilencosztályos általános iskola bevezetéséről - írja a Magyar Idők.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a hónap elején jelentette be, hogy elindulnak a kilencosztályos általános iskola irányába, ami egyfajta előiskolát jelentene. Most azt mondta, hogy az új iskolaszerkezet bevezetését társadalmi vita fogja megelőzni, miközben a szükségességéről egyre inkább szakmai konszenzus van.
A pedagógus-szakszervezetek azonban azt jelezték, hogy nem volt semmilyen előzetes egyeztetés, a miniszter bejelentése váratlanul érte őket. Az is elhangzott, hogy a 9. évfolyamot a 2019-es tanévtől vezetnék be. A lap úgy tudja: nincs konszenzus a kormányban arról, hogy szükség van-e az új iskolaszerkezetre. Ha lesz is egyetértés a reform szükségességéről, akkor is csak később valósulhat meg.
Kevesen tudnak erről az iskolakezdési támogatásról: nem csak az állami 100 ezer járhat a családoknak
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.







