Dietetikusok szerint az egészséges táplálkozás alapja a mértékletesség és a változatosság. A gyerekeknek azonban ezt hiába mantrázzuk, ők úgyis csak azt eszik meg, amit akarnak. Mutatjuk, a világ egyes országaiban mivel indítják el a gyerekeket az iskolába.
Ismerős, ugye? Igencsak szűk ugyanis azoknak az ételeknek a listája, amelyek fő összetevője nem a tartósítószer és a cukor, de a gyerek meg is eszi.
Inspiráció gyanánt tehát szétnéztünk az Instagramon, mivel indítják iskolába a gyerekeket szerte a világon. Őszinték leszünk, ámultunk és bámultunk; persze az is lehet, hogy végül ezek a remekművek is a kukában végezték.
A trükk az, hogy a fehérre mázolt üvegfelület a napsugárzás jelentős részét visszaveri, mielőtt az áthatolna az üvegen és felmelegítené a belső tereket.
A szolgáltatók szerint a rendkívüli meleg következtében drasztikusan megugrott a vízfogyasztás, ezért egyre több településen rendelnek el korlátozásokat.
Több mint 1200 panasz érkezett tavaly az oktatási ombudsmanhoz, a bejelentések jelentős része pedagógusok bántalmazó, megalázó viselkedése, és kortárs erőszak miatt született.
A technológiai vívmányok azt ígérik, hogy időt spórolnak nekünk, a valóságban azonban sokak élménye lehet az, hogy a felszabadult perceket azonnal újabb elvárások szippantják be.
Az Oktatási Minisztérium rendkívül szoros, mindössze tíznapos határidővel hirdetett gyorsított eljárást a könyvkiadóknak a 2026/2027-es tanév tankönyvkínálatának bővítésére.
Nemcsak az érettségi és a továbbtanulás foglalkoztatja a középiskolásokat: sokan attól is tartanak, hogyan alakulnak majd emberi kapcsolataik a felnőtté válás során.