Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Friss elemzésről számolt be ma reggel a Portfolio, mely szerint Magyarországon olyan mértékben emelkedni fog az elkövetkező években a 65 év felettiek társadalmi részaránya, hogy 7 évvel, 72 évre kell majd emelni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az időskori függőségi ráta 2015 és 2050 között stabilizálódjon.
Míg 1980-ban még húsz 65 éves vagy a feletti korú jutott 100 aktív korúra, a következő 35 évre vonatkozó becslés szerint már 53 időskorú jut 100 dolgozó korúra az OECD országokban. Ha a foglalkoztatottság nem nő érdemben, az elöregedés jelentősen visszavetheti a nyugdíjas kori életszínvonalat.
Egy friss tanulmány szerint a nyugdíjkorhatár emelése megoldást jelenthet, Magyarországon például a 2015-2050 közötti időszakban a korhatár mintegy 7 évvel történő kitolása mellett, de önmagában a korhatár-emelés kevés: jelentős változásra van szükség a munkaerőpiacon, például a nők munkaerő-piaci aktivitásának növelésével, különben marad a magasabb nyugdíjjárulék, magasabb adók és egy folyamatosan deficites nyugdíjköltségvetés - írja a Portfolio, további részletek a cikkben.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.






