13 °C Budapest

Érik a nyugdíjkatasztrófa: félelmeik miatt bukhatják a gondtalan időskort a magyarok

2018. október 17. 14:30

Noha aligha számíthatunk a jövőben magas nyugdíjakra, mégis jelentősen alacsony a nyugdíj-megtakarítások aránya - derült ki a Portfolio Öngondoskodás 2018 című konferenciájának egyik panelbeszélgetésén. Pedig a beszélgetés résztvevői szerint a lakossági nyugdíj-megtakarításnak legalább olyan alapvetőnek kéne lennie, mint a folyószámla meglétének.


Noha a lakosság körében egyre népszerűbb a nyugdíjbiztosítás, az állami támogatás és a viszonylag magas hozamok ellenére a lakossági megtakarítási formák közt még mindig nem elég magas az arány. A beszélgetés résztvevői szerint ennek több oka is van. Bár a lakosság tisztában van vele, hogy időskori megélhetéséhez szükséges lenne valamilyen megtakarítás, mégis kevesen szánják rá magukat a nyugdíjpénztári befizetésekre. Egyfajta kognitív disszonanciával találkozhatunk tehát, mondta Nagy Koppány, az MNB - Biztosítás-, pénztár- és közvetítők felügyeleti igazgatóság igazgatója.

Az egyik legfőbb ok, amelyben a panel résztvevői egyetértettek, az a lakosság hosszú távú befektetésektől való félelme. Meglepő módon igaz ez akkor is, ha a hosszú távra szóló nyugdíjbiztosítással magasabb hozam érhető el, mint a legtöbb rövid távra szóló befektetéssel. A magyar lakosság viszont - minden bizonnyal elsősorban a rövid távú biztonság miatt - inkább preferálja a likviditást a magas hozamokkal szemben (ennek jele, hogy az ügyfelek jelentős hányada tartja negatív hozamú folyószámlán a pénzét).

A megoldást a lakosság pénzügyi tudatosságának növelésében, valamint a tanácsadók képzésében látták többen,így Somogyi Péter, a Budapest Bank lakossági termékmenedzsment és privátbanki vezetője.

A lakosságnak egyszerűen fel kell ismernie hosszú távú érdekeit, és nem szabad félnie a hosszú távú befektetésektől, amelyek egyben magasabb hozamot is biztosítanak számukra.

 Ebben a tekintetben már van némi javulás Parádi-Varga Tamás, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatója szerint.

Ugyanakkor a vállalatok szerepét emelte ki Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyudíjpénztár, Pensions Europe IT tagja: míg a kilencvenes években a nyugdíjcélú befizetések 80 százaléka érkezett a vállalatoktól, ma ez 30-32 százalékra apadt, ezt a tendenciát pedig nem felétlenül ismerte fel a jogalkotó, amelynek - a résztvevők szerint - nagyobb szerepet kéne vállalnia a lakosság átirányítására hosszú távú megtakarítások felé.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Többen kiemelték a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) kérdését is, amelyet a résztvevők közül többen is nem a legmegfelelőbb befektetési formának ítéltek, hiszen a tartós befektetési számla (TBSZ) gyakorlatilag jobb feltételekkel biztosít hosszú távú megtakarítási lehetőségeket. Somogyi Péter szerint ezért a struktúra átértékelésre szorul.

Természetesen a nyugdíjbiztosítások alacsony hányada egy további okra is visszavezethető: a lakosságnak csak egy alacsony hányada teheti meg, hogy félretegyen az időskorára, a fő probléma viszont, hogy egyébként sokan azok közül sem kötnek biztosítást, akik ezt megtehetnék. A résztvevők véleménye egyezett abban, hogy ezt a problémát leginkább a lakosság tudatosabbá nevelésével lehet csak megoldani.

Ahogy ma már nem kérdés, hogy mindenkinek van folyószámlája, ne legyen kérdés a nyugdíjpénztári megtakarítás sem!

- mondta Nagy Csaba.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem