Fontos nyugdíjas utalvány érkezik hamarosan postán. A tavaly küldött utazási utalvány 2026. március 31-ig érvényes, a most érkező pedig 2027. március végéig lehet felhasználni.
2040-re 70 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Dániában, ami Európában a legmagasabb lesz. A parlament által elfogadott törvény fokozatosan növeli a jelenleg 67 éves korhatárt - jelentette a BBC.
A dán parlament csütörtökön 81 igen és 21 nem szavazattal fogadta el azt a törvényt, amely 2040-re 70 évre emeli a nyugdíjkorhatárt. Az új szabályozás az 1970. december 31. után születettekre vonatkozik.
Dánia 2006 óta a várható élettartamhoz köti a nyugdíjkorhatárt, amelyet ötévente felülvizsgálnak. A jelenleg 67 éves korhatár 2030-ban 68 évre, 2035-ben pedig 69 évre emelkedik. Mette Frederiksen szociáldemokrata miniszterelnök tavaly jelezte, hogy a jövőben újratárgyalnák az automatikus emelés elvét.
Már nem hisszük, hogy a nyugdíjkorhatárt automatikusan emelni kellene. Nem mondhatjuk folyamatosan azt, hogy az embereknek egy évvel tovább kell dolgozniuk
- nyilatkozta.
A döntés jelentős társadalmi ellenállásba ütközik még az elfogadás után is. Tommas Jensen 47 éves tetőfedő "észszerűtlennek" nevezte a változtatást, és rámutatott, hogy míg az irodai munkát végzők számára talán elfogadható, a fizikai munkát végzőknek komoly nehézséget jelent. "Egész életemben fizettem az adókat. Kellene idő a gyerekekkel és unokákkal is" - mondta a férfi.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az elmúlt hetekben szakszervezetek által támogatott tüntetéseket tartottak Koppenhágában. Jesper Ettrup Rasmussen, egy dán szakszervezeti konföderáció elnöke a szavazás előtt "teljesen igazságtalannak" nevezte a javaslatot, hangsúlyozva, hogy Dániának egészséges gazdasága van, mégis az EU legmagasabb nyugdíjkorhatárával rendelkezik. A magasabb nyugdíjkorhatár azt jelenti, hogy az emberek elveszítik jogukat a méltóságteljes időskorhoz.
Európában változó nyugdíjkorhatárok vannak érvényben. Svédországban 63 éves kortól lehet nyugdíjat igényelni, Olaszországban 67 év a standard nyugdíjkorhatár, amely a várható élettartam alapján 2026-ban emelkedhet. Az Egyesült Királyságban fokozatosan emelik a korhatárt, míg Franciaországban 2023-ban 62-ről 64 évre emelték, ami heves tiltakozásokat váltott ki.
Elképesztő robbanás a hazai nyugdíjszámláknál: rengeteg magyar lépett, nem semmi pénzt halmoztak fel
Egy NYESZ-számlán átlagosan 6,19 millió forintot tartanak a befektetők az MNB legfrissebb adatai szerint.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






