Sokan alábecsülik a nyugdíjpénztárak teljesítményét, és az adójóváírás szabályait sem ismerik.
A dán parlament - kevés ellenzéki szavazattal - 2040-től hatályosan 70 évre emelte a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 67-ről.
Nyolcvanegy képviselő szavazott a törvényjavaslat elfogadása mellett, huszonegyen ellenezték - közölte honlapján a folketing, a dán törvényhozás.
Dániában a 2006-ban bevezetett reform óta a törvény által szabályozott nyugdíjkorhatárt a születéskor várható élettartam alapján indexálják, és minden öt évben felülvizsgálják. 2030-ban a nyugdíj korhatára 68 évre, 2035-ben pedig 69 évre emelkedik.
Az új törvény 70 évben szabja meg a nyugdíj korhatárát mindenki számára, aki 1970. december 31. után született, vagyis akik 2040-ben és utána 69 évesek lesznek. Tavaly nyáron a szociáldemokrata miniszterelnök, a 47 éves Mette Frederiksen közölte: kész felülvizsgálni a nyugdíjrendszert, amikor a korhatár eléri a 70 évet.
Nem hiszünk a nyugdíjba vonulás korhatárának automatikus emelésében
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondta a kormányfő augusztusban a Berlingske című napilapnak.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







