Budapest, 2023. június 22.Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. június 22-én.MTI/Máthé Zoltán

Itt van Gulyás Gergely bejelentése: 3,5 százalékos nyugdíjemelés jön novemberben

2023. szeptember 28. 12:19

Az éves nyugdíjasinfláció várhatóan 18,5 százalék lesz, így a korábbi 15 százalékos emelést ki kell egészíteni. A matematikai sajátosságok miatt 3,1 százalékkal fogják kiegészíteni a nyugdíjakat.

Gulyás Gergely a Kormányinfó keretei között megerősítette Orbán Viktor mai bejelentését, miszerint novemberben érkezhet a nyugdíjkiegészítés. Gulyás kiemelte, hogy az éves nyugdíjasinfláció várhatóan 18,5 százalék lesz, így a korábbi 15 százalékos emelést ki kell egészíteni. A matematikai sajátosságok miatt 3,1 százalékkal fogják kiegészíteni a nyugdíjakat.

Ez a miniszter elmondása szerint egy átlagos, 210 700 forintos nyugdíj esetében 6532 forintos emelést jelent, azaz 217 232 forintra emelkedik az átlag nyugdíj. Emellett Gulyás beszélt az Orbán Viktor által már bejelentett nyugdíjkiegészítésről is, ami egy közel félhavi nyugdíjnyi kiegészítést jelent novemberben. Ez egy átlagnyugdíj esetében 78 ezer forintot jelent, azaz összesen idén 82 ezer forint pluszt kapnak a nyugdíjasok.

Ez összességében a központi költségvetésnek 190 milliárd forintba kerül és 2,5 millió nyugdíjast érint a változás.

Tragikus az európai humanitárius helyzet

A szerdai kormányülésen a bevándorlásról is esett szó, aminek kapcsán Gulyás Gergely szerint eszméletlen állapotok alakultak ki Európában. A miniszter szerint a dolgok mára odáig fajultak, hogy a bevándorlók éles lőszerrel lövik a magyarokat a határon.

Nem akarunk sem Szegeden, sem máshol migránsgettókat létrehozni, nem akarunk új Lampedusákat látni Európában

- fogalmazott Gulyás Gergely, aki kitért az uniós pénzek visszatartására is. Kiemelte, hogy a Buzottság részéről az uniós pénzek visszatartása "abszurd és kínos időhúzás", majd hozzátette, hogy Magyarország ennek ellenére is meg fogja válaszolni az Európai Bizottság kérdéseit, amelyeket az igazságügyi reform végrehajtásáról tettek fel, hogy felszabaduljanak a kohéziós források.

Jó intézkedés volt a gabonakorlátozás

A gabonaimorttal kapcsoaltban Gulyás Gergely elmondta, hogy a korlátozás helyes volt, azonban abban továbbra is partner a kormány, hogy az afrikai országokba eljusson a gabona.

A magyar nemzetiség nyelvhasználati jogának helyreállításáig nem tudnak semmilyen egyezséget támogatni Ukrajnával kapcsolatban

- mondta.

Egyszámjegyű inflációt ígér a kormány

Ahogyan azt már az elmúlt hónapokban többször is kiemelték, Gulyás Gergely most is elmondta, hogy a kormány jelenleg úgy látja, hogy novemberre már egyszámjegyű lehet az infláció.

Minden mértékadó előrejelzés szerint 2024-ben (tehát jövőre) újra növekedési pályára állhat a magyar gazdaság

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

- fűzte hozzá a miniszter.

Meghaladta a 100 millió forintot a boltokat sújtó bírságok összege

A kötelező akciózások ellenőrzése során meghaladta a 100 millió forintot a kiszabott bírságok összege - jelentette be Szentkirályi Alexandra, hozzátéve, hogy az árstoppal kapcsolatban ezen felül már közel 6 milliárd forintnyi bírságot osztottak ki.

A kormányszóvivő arra is kitért, hogy az árfigyelőben ma inult el egy új funkció, aminek segítségével az ember rá tud szűrni egy térképen a hozzá legközelebb lévő boltokra és meg tudja nézni azoknak az árait.

Új otthonteremtési támogatás

A kormány még nem döntött az új támogatásról, egyenlőre még csak javaslatok vannak. Jelenleg készül a részletes előterjesztés, amint ezt elfogadta a kormány több információt is meg fognak velünk osztani Gulyás Gergely szerint

A cél az az, hogy alacsony kamat mellett jelentős támogatáshoz, hitelhez lehessen jutni, illetve a gyerekek száma alapján csökkenni fog a visszafizetendő összeg. Az szintén biztos, hogy nemcsak új lakás vásárlására lehet majd dönteni. A cél az, hogy január 1-el életbe léphessen az új támogatási program

- emelte ki a miniszter, aki a támogatások kapcsán azt is elmondta, hogy az idén nem várható hatósági áras tűzifa.

Nem várható újabb benzinárstop

Mindig elmondtuk, hogy a hatósági ár egy olyan beavatkozás, ami rossz, de egy nagyobb rosszat tudunk elhárítani vele, akkor alkalmazzuk. Jelenleg az a cél, hogy ne Magyarországon legyen a legmagasabb az ár a környező országokat nézve

- mondta el Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy nyilván van egy szám, ami után már bevezetik az árstoppot, azonban nem tudott konkrét számot mondani.

NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 11. péntek
Brigitta, Gitta
41. hét
Október 11.
Az előbújás napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?