A jövő héten több kulcsfontosságú makrogazdasági adat is érkezik: friss számok jönnek az államháztartás helyzetéről, az inflációról, valamint az ipar és az építőipar teljesítményéről is.
Érik a nyugdíjösszeomlás Magyarországon? Komoly feladat lesz összekaparni a novemberi emelés fedezetét
Az erre az évre tervezett költségvetési hiányt már augusztusban elértük, így komoly feladat lesz összekaparni a nyugdíjemelés fedezetét - mondta Farkas András nyugdíjszakértő. Ugyanakkor erre törvényi kötelessége van az államnak, így biztos lesz emelés.
Komoly feladat lesz összekaparni a nyugdíjemelés fedezetét a költségvetésben, de ezt előírja a törvény, végre is fogják nyilván hajtani - mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő. Hozzátette, nem segít a helyzeten, hogy az erre az évre tervezett költségvetési hiányt már augusztusban elértük.
Számításai szerint, ha valóban 3,6 százalékos lesz az emelés, akkor a 208 500 forintos átlagnyugdíj felmehet 216 ezer forintra, és mellé egy összegben a jogosultak megkapnak egy 82 ezer forintos kiegészítést, ami az előző 10 hónapra, meg a 13. havi nyugdíjra vonatkozik.
A kiegészítő nyugdíjemelés költsége így elérheti a 200 milliárd forintot is, mert egy százalékpontnyi emelés nagyjából 55 milliárdba kerül.
A szakember kijelentette: még a korrekcióval sem feltétlenül marad meg a nyugdíjak vásárlóereje, mert a dupla becslés alapján tartják karban a nyugdíjak reálértékét, és az éves, tényleges infláció ettől eltérhet - viszont utána már nincs korrekció.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








