14 °C Budapest
Elderly and sad couple cannot agree nevermore senior

Nyugdíjemelés 2023: lesz, akinek plusz 200 ezer forint járhat, más egy fillért sem kap novemberben

2023. szeptember 9. 07:02
Frissítve: 2023. szeptember 11. 10:58

Tegnap jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról, amely nagyban meghatározza, mekkora lehet a nyugdíjemelés mértéke novemberben. Lapunk számítása szerint 8,3 százalékos emeléssel számolhatna közel 2 millió magyar öregségi nyugdíjas, ha a kormány a január-augusztus időszak inflációját venné alapul, azonban ez az adat csak irányadóként szolgál, a valós emelés szakértők szerint 3 százalék körül alakulhat. Azonban bármekkora emelés is jön novemberben, százalékos emelésről van szó, rengetegen lesznek, akiknek az alapvetően is alacsony juttatása mindössze pár ezer forinttal emelkedik, míg a tehetősebb nyugdíjasok rengeteget nyerhetnek az emeléssel. Mutatjuk, milyen különbségek vannak jelenleg az öregségi nyugdíjak terén, amelyeket az év eleji és évközi százalékos nyugdíjemelések csak még jobban elmélyítenek. Főleg ilyen infláció mellett.

A KSH számításai szerint 2023. augusztusban 16,4 százalékos volt a fogyasztói árak éves emelkedése, illetve januártól augusztusig terjedő időszakban az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 22, a nyugdíjas háztartások körében 23,3 százalék volt a drágulás mértéke. Ez az adat azért lehet most különösen fontos a magyar nyugdíjasok számára, mert a 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról kimondja, hogy a nyugdíjemelésnél a fogyasztói árak "növekedésének - a tárgyév első nyolc hónapjának tényadatára alapozott - várható mértékét" kell figyelembe venni, amennyiben az több, mint az év elején meghatározott arány. Mivel 2023 januárjában 15%-os emelést hajtottak végre, így novemberben a KSH adat (23,3%) alapján további 8,3 százalékpontos emelés is jöhetne. Azonban mivel az éves infláció várhatóan még jelentőse csökken majd az év végéig, így a hivatalos becslés minden bizonnyal ennél kisebb lesz. Nagyjából 3 százalék a szakértők szerint.

Ha a korábbi évek tapasztalataiból indulunk ki, akkor október elejére derülhet ki, mennyi lesz a novemberi emelés hivatalos mértéke. A kormány rendeletet fog hozni arról, hogy milyen mértékben és hogyan emeli a nyugdíjakat, illetve, hogy lesz-e nyugdíjprémium. A frissen megjelent KSH inflációs adat viszont nagyon fontos ahhoz, hogy októberig egy pontosabb becslést tudjanak készíteni.

Szakértők szerint jelenleg  17,5 és 19,5 százalék között alakulhat az éves infláció mértéke. Suppan Gergely az MBH vezető elemzője tegnap azt közölte, az élelmiszerárak emelkedésének vártnál lassabb mérséklődése miatt 17,5%-ról 17,8%-ra emelik idei átlagos inflációs várakozásukat. Virovácz Péter az ING vezető elemzője azt írta a KSH friss adataira reagálva, hogy továbbra is 18 százalék közeli mutatóval számolnak 2023-ban. Fülöp Norbert, a Bankmonitor pénzügyi elemzője azt közölte, becslésük szerint az általános infláció éves átlaga 17,6-17,7% között lehet.

Az viszont szinte biztos, hogy bármennyi is lesz az idei éves általános inflációs adat, a nyugdíjas árindex magasabb lesz. Akár 1 százalékpontos különbség is lehet.

Mekkora lehet az emelés mértéke?

2023 januárjában az öregségi nyugellátás átlagos összege 208 168 forint volt, ebben már benne van az 15 százalékos éves emelés. 2023-tól a KSH havonta közli az átlagos öregségi nyugellátás aktuális havi átlag- és mediánösszegét. Az utolsó friss adatok szerint az öregségi nyugdíj átlagos összege 210 146 forint volt júliusban, a medián 186 195 forint volt. Ha a kormány a január-augusztusi inflációs mutató és az év eleji emelés különbözetével, vagyis 8,3 százalékkal emelné meg a nyugdíjakat novemberben, akkor az átlagnyugdíj 227 ezer forintra emelkedhetne, 17 ezer forinttal kapnának többet havonta az idősek. Ennek azonban rendkívül csekély az esélye.

Amennyiben a leginkább optimista becslést vennénk figyelembe az éves infláció kapcsán, miszerint a drágulás mértéke nem lesz több, mint 17,5 százalék, az emelés átlagos mértéke 5500 ezer forint sem lenne. Erre azonban még néhány tized százalékot biztos rá kellene számolni, mivel a nyugdíjasokat idén jobban sújtja a drágulás. Így ha az infláció kegyes lesz, 6000 forint körüli összeg lehet az átlagos emelés mértéke. Ha viszont inkább a pesszimista becslésnek (18%) hiszünk, ehhez még hozzáadunk egy fél százalékot nyugdíjas inflációs többlet címén, akkor kb. 7500 forint is lehet a havi emelés átlagos mértéke.

Amíg azonban nincs hivatalos rendelet arról, mekkora lesz a 2023. novemberi nyugdíjemelés mértéke, addig csak találgatni lehet. Az borítékolható, hogy idén nem csak visszamenőleges korrekció érkezhet az időseknek, hanem a nyugdíjba beépülő havi emelés is. Ugyanis, ha az év eleji emelés (15%) és a várható infláció 1 százalékpontnál kisebb mértékben térne el, elég lenne egy összegben kompenzálni az időseket. Idén viszont biztosan lesz beépülő emelés a havi járandósságba és egyösszegű kifizetés is.

A százalékos emeléssel a luxusnyugdíjasok járnak jól

Ahogy arra minden évben igyekszünk felhívni a figyelmet a jelenlegi nyugdíjrendszer folyamatosan mélyíti a szakadékot a szegény rétegek, és a tehetős nyugdíjasok között. A százalékos éves emelésekkel, az alacsony nyugdíjat kapók jelentősen kisebb összegekre számíthatnak, míg az átlag feletti járandóságúak egyre többre és többre. Ez a különbözet akkor is jelentős volt, amikor csak pár százalékot kellett emelni a nyugdíjakon. A 2023. év eleji 15%-os rekord nyugdíjemelés végképp szélesre nyitotta az ollót.

Ha megnézzük a KSH által publikált bontást, hogy januárban hány nyugdíjas tartozik a járandósága alapján bizonyos nyugdíjsávba, látható, hogy a korábbi években karcsúbb búgócsigát formázó ábra 2023-ra mennyit változott. Egyrészt, a 40 ezer forint alatti járandóságúak egyre kevesebben vannak, az ilyen töredéknyugdíjak egyre inkább kikopnak a rendszerből. Másrészt a nagyobb emelés eredményeképpen az addig egészen népes 100-180 ezer forintos sávba tartozók nyugdíja akár több sávot is ugorhatott 2023-ra. Illetve az is látszik, hogy egyre több a 300-400 ezer forintos nyugdíjból élők száma:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A novemberi emelés tovább fogja növelni a szakadékot a nyugdíjasok között. Egy 120 ezres nyugdíjból élő magyarnak, ha például az emelés 3,5 százalékos lesz, akkor havi 4200 forinttal lesz több a járandósága, mely visszamenőleg is jár majd 10+1 hónapra, vagyis érkezhet még plusz egyszeri 46 200 forint.

Ha viszont valakinek 300 ezer forint a nyugdíja, egy ugyanilyen mértékű emelés esetében 10 500 forinttal emelkedne a nyugdíj havonta, és egyszeri 115 500 kompenzációt is kapnak majd. Sőt, van már több mint 35 ezer nyugdíjas, akik 500 ezer forintnál is magasabb nyugdíjat kapnak. Ők novemberben csaknem 200 ezer forint egyszeri kárpótlást is kaphatnak idén. Jelenleg a nyugdíjasoknak 13,5 százaléka valamely 300 ezer forint feletti sávhoz tartozik, 120 ezer forintnál kevesebben a nyugdíjasok 11,2 százaléka kap.

Más problémák is vannak

Ahogy arra Farkas András, nyugdíjszakértő nemrég rávilágított, nem elég, hogy a százalékos emelés rettentő igazságtalan és a rossz anyagi helyzetben lévők súlyosabb elszegényedéséhez vezet, de még az emelés kiszámításának alapjául szolgáló nyugdíjas fogyasztói árindex sem pontos. A probléma pedig az, hogy 2023-ban a nyugdíjas fogyasztóiár-index számításához a 2021. évi nyugdíjas fogyasztási szerkezetet használja a KSH.

"Ez a kétéves csúszás a tavaly és idén elszabadult infláció baljós árnyékában különösen érthetetlen, hiszen ma már minden számlázási adat online befut a NAV részére, így akár percrekész adatokat is használhatnának a statisztikai elemzéshez. A nyugdíjas fogyasztási szerkezet az infláció nyomása alatt gyökeresen megváltozhatott a 2021-es állapothoz képest" - írta a szakértő.

Lehetnek nyugdíjasok, akik semmit sem kapnak

Minden évben van olyan nyugdíjas, akit váratlanul ér, hogy az év közi emelések csak olyan nyugdíjasokra vonatkoznak, akik a 2023. január 1-je előtt vonultak nyugdíjba, nem pedig idén. Így novemberben is csak azok számíthatnak emelésre és egyösszegű kompenzációra, akik idén mentek nyugdíjba. Holott ha valaki például 2023 februárjában vonult nyugdíjba, ő is ugyanolyan drágulással szembesült a boltokban.

Bár még nem jött ki a hivatalos rendelet, az eddigi évi gyakorlat szerint az év eleji nyugdíjemelési rendeletre hivatkozik majd, amely szintén a 2023. január 1-jét megelőző időponttól megállapított öregségi nyugdíjakra vonatkozott. Tehát vélhetpen aki idén ment nyugdíjba, november sem számíthat kompenzációra az infláció miatt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 4. péntek
Ferenc
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?