8 °C Budapest
senior playing cards elderly grandma spring fun easter

Népszámlálás 2022: már az előzetes adatok is azt mutatják, közel a nyugdíjkatasztrófa Magyarországon

2023. február 17. 19:18

Fenntarthatatlanná válhat a nyugdíjrendszer, és a gazdasági növekedést is akadályozhatja az ország népességének elöregedése – erről beszélt az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő a tavalyi népszámlálás előzetes adatai alapján. Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt, a legfrissebb adatok szerint 9 millió 604 ezren vagyunk, ebből a 65 év felettiek 1 millió 995 ezren vannak.

2011 óta 464 ezerrel lettünk kevesebben. A 15-64 éves, aktív korúak létszáma jelentősen csökkent, a 0-14 éves korosztályé viszont növekedett az előző cenzus óta. Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyében növekedett egyedül a lakosság száma erre lebontva, míg Békés vármegye hihetetlenül nagyott csökkent lélekszámban, innen 13 százalékos csökkenést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal. 

A 60-as évek óta nem éltek olyan kevesen Magyarországon mint tavaly, ráadásul minden ötödik ember 65 évnél idősebb. Bár 25 százalékkal javult ugyanakkor a gyermekvállalási kedv 2011 óta, a Híradónak nyilatkozó szakértő szerint ez nem elég az elöregedés megállításához:

A tervek szerint a mostani volt az utolsó népszámlálás, amelyet a hagyomáynos módszerrel tartottak Magyarországon. A következő ilyen eseményt már teljesen adminisztratív források felhasználásával szeretnék lebonyolítani, ez összehangban lenne a több országban már most is alkalmazott gyakorlattal.

Kutatást készít a Pénzcentrum a nyugdíjasok helyzetével kapcsolatban

A Pénzcentrum legújabb kutatásában azt vizsgálja, hogyan élték meg az idősek az elmúlt egy év válságait, és milyen várakozásaik vannak a jövőben. A kérdőívet nyugdíjasok és nem nyugdíjasok is kitölthetik. Köszönjük, ha válaszaival segíti a munkánkat!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?