Az Európai Unió új szabályozási javaslata kötelezővé tenné a légitársaságok számára, hogy minden utas díjmentesen vihessen fel egy kisebb és egy nagyobb kézipoggyászt a gépekre.

Egy év alatt négyszer kaptak nyugdíjemelést az idősek, akik tavaly prémiumban és 13. havi juttatásban is részesültek, az infláció azonban még mindig gyorsabban nő, mint a magyar nyugdíjak- mondta Farkas András nyugdíjszakértő.
2022-ben a nyugdíjasok háromszor - januárban, júliusban és novemberben - kaptak nyugdíjemelést, összességében 14 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Emellett 13. havi nyugdíjban is részesültek februárban az idősek, és egy kisebb összegű prémiumot is kaptak novemberben, amindek maximális összege 10 ezer forint volt - sorolta az InfoRádiónak Farkas András nyugdíjszakértő.
Azonban a nyugdíjasinfláció múlt évben 15,2 százalék volt, magyarán csak az emelésket figyelembe véve a nyugdíjak vásárlóértéke 1,2 százalékkal maradt el a tényleges inflációs hatástól. A szakember szerint ráadásul az idősek jobban megérzik a drágulást, hiszen ők főként élelmiszerre költeniek, illetve a rezsire, ezek pedig az inflációt meghaladóan drágultak.
Azt pedig már most borítékolni lehet, hogy a januári 15 százalékos nyugdíjemelés nem lesz elegendő az idei év inflációjának az ellensúlyozására.
Farkas András arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapul vett előrejelzés szerint nem 15, hanem 15 és 19,5 százalék közé várható a 2023-as drágulás.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A pótlólagos nyugdíjemelésnek 5 százalék körüli értéket kell majd elérnie, vagy már június-júliusban, de legkésőbb novemberben
- mondta a szakember. Hozzátette, a 13. havi nyugdíj összege 12 hónapra levetítve olyan, mintha 8,3 százalékos plusz emelést kapnának az idősek, és ehhez képes kell mérni azt, hogy az élelmiszerárakkal és energiaárakkal még ez az emelés sem biztos, hogy elegendő lesz.

Kifakadt a Nyugdíjguru: groteszk és átláthatatlan, ami a nyugdíjasok 30 ezres utalványa körül folyik
A törvény szerint a papíralapú utalványt elvileg 2025 szeptemberében postázzák a nyugdíjasoknak.

Nyugdíj utalás 2025 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 júliusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

Ennek sok idős nem fog örülni: megjelentek a hivatalos részletek a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
Az utalványokat minden élelmiszer-kereskedőnek és őstermelőnek kötelező lesz elfogadnia, a postázás szeptemberben kezdődhet.

Hatalmas hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: ha ezt bevezetik, elképesztően megnőhetne a havi juttatás
Többfajta új számítási módot is a nagypolitika figyelmébe ajánl az egyik nyugdíjas szervezet, szerintük ezzel csökkenhetnének a jogosultak anyagi nehézségei.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


