11 °C Budapest

Így kaphatsz 130 ezer forint ingyenpénzt a nyugdíjad mellé

2017. december 5. 12:30

Évről-évre nő a nyugdíjbiztosítást kötő ügyfelek száma, és a biztosítók, mint ahogyan az elmúlt években, idén decemberben is a szerződéskötések és a nyugdíjcélú eseti díjak növekedését prognosztizálják.

Évről-évre nő a nyugdíjbiztosítást kötő ügyfelek száma, és a biztosítók, mint ahogyan az elmúlt években, idén decemberben is a szerződéskötések és a nyugdíjcélú eseti díjak növekedését prognosztizálják. A CIG Pannónia adatai szerint az átlagos szerződéskötő 45 éves, az átlagos befizetett havidíj pedig 25 000 forint. Az ügyfelek ötöde a húszas vagy harmincas éveiben jár.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon közel 80 ezer forintos különbség van az átlagos fizetés és a nyugdíj között, ami azt jelenti, hogy 2017-ben az első negyedévben a nyugellátások átlagos havi összege nem érte el a 120 ezer forintot. Nem meglepő tehát, hogy egyre többen már egészen fiatalon fontosnak tartják, hogy félretegyenek nyugdíjas éveikre.

A 2014-től igénybe vehető adókedvezménynek is köszönhető, hogy évről-évre növekszik a magyar lakosság megtakarítási hajlandósága; a biztosítók tapasztalatai alapján egyre többen tartják fontosnak, hogy időben gondoskodjanak nyugdíjas éveikről. Az adatok megerősítik, hogy a szerződők egyre nagyobb hányada kerül ki a fiatalabb korosztályból.

A CIG Pannónia adatai szerint az ügyfelek átlagosan 45 éves korban kötik meg nyugdíjbiztosításukat. A szerződéskötők átlagosan 20 év alatt tervezik összegyűjteni megtakarításukat - a legtöbben 65 éves korukra szeretnének rendelkezni a tervezett megtakarítással. A biztosító ügyfelei által nyugdíjmegtakarításra befizetett havidíj összege átlagosan 25 000 forint.

Egyre többen döntenek úgy már fiatalon, hogy félretesznek nyugdíjas éveikre: az ügyfelek ötöde a húszas vagy harmincas éveiben jár. A legfiatalabb szerződő 18, a legidősebb pedig 64 éves.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A biztosító prognózisa szerint 2017 decemberében is sokan élnek majd plusz befizetések teljesítésével, vagy új szerződés kötésével, azért hogy a visszaigényelhető adókedvezmény összege minél magasabb legyen.

2014-es adóévtől a magánszemélyek visszaigényelhetik a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett rendszeres, illetve nyugdíjcélú eseti díjaiknak 20 százalékát, de legfeljebb 130 ezer forintot. Idén is felkészültünk arra, hogy jelentősen növekszik a decemberben szerződést kötő vagy nagyobb mértékű eseti díjat fizető ügyfeleink száma: 2016 decemberében 88 százalékkal magasabb volt a nyugdíjbiztosítást kötők száma, mint egy átlagos hónapban. A növekedés érthető, hiszen ilyenkor törekszenek az ügyfelek arra, hogy a visszaigényelhető adókedvezményt minél jobban ki tudják használni"

- mondta Fekete Zsuzsanna, a CIG Pannónia Marketing és kommunikációs igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem