Szacsvay László, a Nemzet Színésze őszintén beszélt az anyagi helyzetéről és hogy mire költ minden hónapban.
Mintegy havi 50 ezer forint nyugdíjra számíthatnak azok a középkorú adózók, akik egész életükben minimálbérre voltak bejelentve vagy kényszervállalkozóként dolgoztak ekkora jövedelem mellett - írja az Aegon Magyarország felmérésre hivatkozva a Magyar Hírlap.
A felmérésből kiderül, hogy érdemes időben tervezni és rendszeresen félretenni a nyugdíjas évekre, hogy jelentős életszínvonalbeli romlás ne következzen be.
A második negyedévi jegybanki statisztikák azt mutatják, hogy Magyarországon jelenleg 1,77 millió tagja van az önkéntes magánnyugdíj pénztáraknak, a kezelt vagyon pedig 1053 milliárd forintot tesz ki.
Hiller Szabolcs, az Aegon Magyarország vezető tanácsadója a lapnak elmondta: nyugdíjra még a magasabb jövedelmi kategóriába tartozó ügyfelek is szívesen tesznek félre, mivel vonzó az állam által garantált húszszázalékos adójóváírás.
A nyugdíj célú megtakarítások mellett több egyéb lehetőség is van a spórolásra: a lakáscélú megtakarításoktól, a különféle befektetési lehetőségeken át a bankbetétekig és az állampapírokig.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






