A legnagyobb veszteségeket nem a hackerek, hanem a magukat banki vagy hatósági munkatársnak kiadó elkövetők okozzák.
Idősek gondozására felvett állami támogatással élt vissza a gyanú szerint egy pécsi székhelyű alapítvány, az ügyben eljárást folytat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatósága - mondta el a szervezet sajtóreferense csütörtökön.
Kuperczkó Adrienn közleménye szerint az egy házaspár által létrehozott alapítvány 13 millió forint állami hozzájárulást kapott a Magyar Államkincstártól 151 ember házi gondozásához.
A támogatások jogosságát vizsgáló ellenőrzéssorozat során derült ki, hogy a szervezet a pénz megszerzéséhez valótlan tartalmú dokumentumokat felhasználva nyújtotta be igényléseit. A gyanú szerint az alapítvány az igényelt összeget 80 gondozott esetében nem vagy csak részben fordította gondozásra. A helyszíni ellátásokat csak "papíron igazolták le", a segítségnyújtás alanyaként több esetben nem beazonosítható vagy már elhunyt betegeket szerepeltettek.
A házaspárt költségvetési csalással gyanúsítják - ismertette a sajtóreferens. A férfi eltűnt, miután közölték vele, hogy mivel gyanúsítják, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene - tette hozzá.
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






