2020. február 28. péntek Elemér

Meddig süllyedhet még a forint? Képbe kerül a 350-es euró


Technikailag a 350-es forint-euró árfolyam sem elképzelhetetlen az elemzők szerint, ám ehhez a jegybanknak is lehet egy-két szava.

A Portfolio múlt heti technikai elemzésében már megírta, hogy azzal, hogy 339-ig esett a forint, kinyílt egy nagyobb tér felfelé és akár a 350-es zóna is elérhetőnek tűnik 1-2 hetes távon pusztán technikai elemzési alapon. Ennek az a háttere, hogy hónapok egy emelkedő trendvonal tartotta vissza forintot a nagyobb gyengülési hullámoktól. Ahogy telt az idő, ez a vonal előbb 336-nál, majd 337-nél, végül 338 körülről fordította vissza az erősödés irányába a magyar valutát.

Ám ezek a hullámok előbb a 328-as szintnél, majd 329-nél kifulladtak. Mindez azt jelenti, hogy nagyjából 9-10 egységnyi tartományt járt be az árfolyam azután, hogy a trendvonalról lepattant. A 338-as szinthez képest, ahonnan múlt pénteken felfelé kitört az árfolyam, hozzáadva ezt a 9-10 egységet, máris 347-348-as árfolyam adódik, így viszont a "kerek" 350-es szint is a képbe kerül pszichológiai okok miatt  - ugyanis a kerek szintek jellemzően vonzzák az árfolyamot, illetve gyakran jelentenek megállót egy-egy hullámszerű mozgás során.

A Portfolio elemzői szerint forint visszaerősödési kísérlete során természetesen a 337-338 körüli zóna nagyon erős támasznak számít majd, azaz első körben azon kellene átjutnia a magyar fizetőeszköznek ahhoz, hogy további nagyobb erősödési hullám tudjon kibontakozni.

Ezt lépheti az MNB

Azt, hogy felfelé néz ki az árfolyam technikai elemzési alapon, teljesen átírhatja az a fundamentális fejlemény, ha az inflációs helyzet és kilátások megszólalásra, illetve konkrét monetáris szigorító lépésre késztetnék a Magyar Nemzeti Bankot. Ha az MNB olyan jelzéseket küldene a piacnak, hogy ez az extrém laza monetáris politikai környezet nem marad fent tartósan (eddig azt üzente, hogy igen), mert a közép és hosszabb távú inflációs kilátások is a 3 százalékos cél feletti inflációt vetítenek előre, amiben a gyenge forintnak is van szerepe, akkor bizony a forint hirtelen nagyot erősödhet. Részben éppen az említett carry trade pozíciók tömeges zárása miatt (forint visszavételekkel jár).

Az elmúlt hónapok magyar inflációs adatai után a holnap reggeli adat tehát kulcsfontosságú lehet, illetve az, ha a márciusi inflációs jelentést készítve az MNB szakértői úgy ítélik meg: jelezni kell a piacnak a monetáris kondíciók változtatásával kapcsolatos eltökélt szándékot.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 2 millió forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 40 436 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen 40 505 forintos törlesztőt (THM 8,97%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, az MKB, valamint a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

03.01-04.05
Országos

Lidl

02.27-03.04
Országos

Interspar

02.27-03.04
Országos

Spar

02.27-03.04
Országos

Auchan

02.27-03.04
Országos

Aldi

02.27-03.04
Országos

Tesco

02.27-03.04
Országos

Interspar

02.26-04.03
Országos

  Ajánlatunk