Itt az OTP válasza az LTP-k kivéreztetésére: van remény?

2019. február 6. 12:02

Az OTP is megalkotta a maga lakástakarék-pénztári termékét, amelyet a bank honlapján szúrtunk ki. A leírásból kiderül, hogy a megtakarításra viszonylag magas kamatot fizet a bank, cserébe viszont a hozzá tartozó lakáshitel kamata is magas a jelenlegi piaci körülmények között. Alább részletesen bemutatjuk a terméket, és röviden összehasonlítjuk a Fundamenta korábban megjelent termékével - amelyről mi számoltunk be először.

Októberben a Pénzcentrum számolt be először a Fundamenta lakástakarék-pénztári termékéről, még annak bevezetése előtt. Most pedig itt az OTP LTP terméke is. A két nappal ezelőtt rajtoló megtakarítási termék leírását az OTP weboldalán szúrtuk ki, alább beszámolunk annak leírásáról.

Ahogy a Fundamenta, úgy az OTP is a bónuszokkal kívánja vonzóvá tenni a terméket, ezzel pótolva az állami támogatás kiesését. Ha ezektől a bónuszoktól elesünk, akkor viszont már negatív EBKM-mel kell számolnunk. Ez nem volt ritka az állami támogatás megvonása előtt sem, akkor azonban a jelentős mértékű támogatás miatt negatív kamat ellenére az EBKM nagyon magas volt - ennek mértékéhez még csak nem is közelít sem a Fundamenta, sem az OTP termékének hozama.

A hirdetményben leírtak szerint két módozatban érhető el a termék. A Bónusz 55-5,99 módozat a minimális szerződéses összeg és a megtakarítási idő mértékében tér el a Bónusz 1010 - 5,99 módozattól, valamint még egy jelentős dologban, a bónusz mértékében: előbbinél ez a szerződéses összeg 5, másodiknál 10 százaléka. Ezeket a bónuszokat a bank saját forrásból fizeti, nem állami támogatásból. Mindkét esetben van ugyanakkor a szerződéses összeg 1 százalékáig terjedő számlanyitási díj.

Ha kisebb a szerződéses összeg, nem járunk olyan jól

A Bónusz55- 5,99 módozat esetén a minimális szerződéses összeg 1,4 millió forint, a maximális pedig 7 millió. A minimális havi betét összege 10 ezer forint, a maximálisé 50 ezer. Ebben az esetben a minimális előtakarékossági idő 58 hónap, a betét éves kamatlába pedig 0,1 százalék. Nem a kamat mutatja meg ugyanakkor a hozam mértékét, hanem az EBKM - 5 százalékos bónusz miatt az EBKM 0,91 százalék, ha 50 ezer forintot fizetünk havonta, és 0,74 százalék havi 20 ezer forintos megtakarítás mellett.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

A bónusz ugyanakkor kicsit félrevezető, valójában ez egy fantázianév, hiszen ez gyakorlatilag alanyi jogon jár a szerződéshez, persze vannak feltételek. Ilyen például az 1 százalékos számlavezetési díj megfizetése, illetve a szerződésben vállalt fizetési határidők tartása. Ha valamilyen oknál fogva elesünk a bónusztól, akkor ebben a konstrukcióban 50 ezer forint havi megtakarítás mellett az EBKM már -0,9 százalék, 20 ezer forint megtakarítás mellett -1,07.

Ha lakáshitelt is felveszünk, akkor annak THM-e 8,30 százalék, amely meglehetősen magas. A kamat 5,99 százalék. Ebben az esetben is van számlanyitási díj (1%), és számlavezetési díj is. A maximális futamidő 72 hónap, ez elég szoros időtartam. Mivel a hitelpiacon bőven találunk ennél olcsóbb hitelt is, és a 0,9 százalékhoz közeli EBKM már sima bankbetétekkel is elérhető, ez a konstrukció magában nem tűnik versenyképesnek. Az OTP azonban nem is ezzel kívánja elnyerni az ügyfelek tetszését, de erről majd később.

Nagyobb szerződéses összegnél már életképesebb a termék

A Bónusz 1010-599 módozat esetén a szerződéses összeg 3 milliótól 15 millióig terjedhet, a minimális havi betét összege szintén a 10- és 50 ezer forintos intervallumban mozog. A megtakarítási idő ebben az esetben minimum 120 hónap. A betét éves kamatlába ugyanúgy 0,1 százalék, a számlanyitási díj 1 százalék, a bónusz viszont már 10 százalékos.

A bónusz mértékével az elérhető EBKM 1,36 százalék 50 ezer forint havi megtakarítás esetén, 20 ezer forintnál 1,28. Ez már kedvezőbb az előzőnél, de a lakáshitel 7,4 százalékos THM-e szintén meglehetősen magas, a 118 hónapos maximális futamidő pedig ebben az esetben is elég szoros időtartam. Ennél találunk alacsonyabb kamatú lakáshiteleket is a piacon.

Az alábbi táblázatban láthatóak az eddig leírtak egy helyen:

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A bónusz nem minden - mit tud az extra bónusz?

A fentiekből látható, hogy kis szerződéses összegnél a megtakarítás nem tűnik kedvezőnek, nagyobb összegnél már elérhető a bankbetéteknél némileg magasabb EBKM. A lakáshitel viszont szintén nem túl kedvező feltételekkel vehető fel - ezt kompenzálja az extrabónusz.

Az extra bónusz mértéke 5 százalék, a kiszámításakor pedig a betétösszeget megszorozzák a lakáshitel és a lakástakarék-pénztári megtakarítás szerződéses hányadosával. Ennek 5 százaléka az extra bónusz. Ezzel így már (a mai piaci viszonyok között) egészen szép hozamok érhetők el: 50 ezer forintnál az EBKM 2,19%, 20 ezer forintnál 2,10.  Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a lakáshitel kamata még továbbra is magas ugyanakkor a jelenlegi lakáshitelek körében.

Összességében így egyáltalán nem garantált, hogy megéri a megtakarítás. Felmerülhet a kérdés, hogy miért követné el bárki is azt a blődséget, hogy a 2,19 százalékos megtakarítása után felveszi a drága lakáshitelt. A válasz egyszerű: az extrabónusznak több feltétele van, ezek között pedig szerepel a lakáshitel felvétele is. Az extrabónusz feltételei a következők:

  • 15 millió forintos hitelösszeg felvétele
  • A lakáshitel a megtakarítási idő alatt nem kerül törlesztésre
  • Nem volt a megtakarítás során 60 napot meghaladó késedelem
  • Nem volt összesítve az eredeti tőketartozás 20 százalékát meghaladó előtörlesztés
  • Egy darab lakáshitel után csak egy lakástakarék szerződésre jár az extra bónusz.

Új OTP lakáshitelnek minősül az, amelynek minimum 10 éves a futamideje. Az extra bónusznak ráadásul van egy maximuma is, ez pedig a megtakarítási idő alatt összesen fizetendő betét 5 százaléka.

OTP vagy Fundamenta?

A bónuszokkal való játékkal próbálja az OTP és a Fundementa is betömni az állami támogatás megszűnése okozta űrt. Lényeges különbség két dologban van a termékek között. Az OTP a megtakarításra magasabb kamatot fizet, a hitele azonban kevésbé versenyképes. A Fundamenta 2,9 százalékos fix kamatozású hitele azonban jelenleg az egyik legjobbnak tűnik a piacon, a megtakarításnak azonban alacsony az EBKM-e: esetükben a legmagasabb elérhető EBKM 0,74 százalék.

A megtakarítási idő nagyon hasonló: 71 hónap a rövid, 111 hónap a hosszabb vátlozat esetén, az OTP-nél ez 72 és 118 hónap. Az OTP stratégiája az lehet, hogy a piacon jelenleg magasnak számító hozamokkal próbáljáj behúzni az ügyfeleket egy magas piaci kamatozású hitelszerződésbe (amely nem biztos azonban, hogy a folyósításkor is magasnak számít majd), míg a Fundamenta átlagosnál némileg alacsonyabb EBKM-et fizet, cserébe viszont rendkívül kedvező kamatokkal juthat az ügyfél lakáshitelhez. Kíváncsian várjuk az Erste termékének megjelenését.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 28. 13:58
Az arany évezredek óta tartja magát, mint a pénzügyek egyik királya és az elmúlt évtizedekben egyért...
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 27. 19:43
Akkurátusan vezetem, hogy mit csinálok a tőzsdén (van egy trading_log nevű óriási táblázatom, histor...
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 29. hétfő
Tamás, Tamara
1. hét
December 29.
A magyar kártya napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?