3 °C Budapest
Serious business persons looking at documents

Jól jártak ma a befektetők: kedvező napot zárt a BÉT

MTI
2025. április 14. 19:35

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1010,15 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 85 957,65 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest. Czibere Ákos az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: átlag alatti forgalom mellett a kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően nőtt a BUX. A hazai és a nemzetközi piacokon uralkodó jó hangulat a kereskedelmi háborúban bekövetkezett változással, Donald Trump amerikai elnök hétvégi bejelentésével magyarázható - tette hozzá.

Czibere Ákos megjegyezte, hogy a hét többi napján is a kereskedelmi háború alakulása befolyásolja majd a kereskedést.

A Mol hétfőn 36 forinttal, 1,27 százalékkal 2876 forintra erősödött, 964,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 310 forinttal, 1,33 százalékkal 23 550 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 1,51 százalékkal 1614 forintra emelkedett, forgalma 971,6 millió forint volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,39 százalékkal 10 280 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 8416,34 ponton zárt hétfőn, ez 47,31 pontos, 0,57 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?