21 °C Budapest

Hamarosan brutális csődhullám jöhet: kardjukba dőlnek az európai országok?

2020. május 14. 18:33

Az egyes országok mentőcsomagjai ellenére rekordmértékben nő a csődök száma világszerte, egyebek mellett ez az áll Atradius hitelbiztosító elemzésében. A tanulmány szerint az eurózónában 22 százalékkal lesz több csőd, mint tavaly. Az Egyesült Államokat a járvány mellett a kereskedelmi háború hatásai is sújtják, itt az idén 44 százalékkal több vállalat csődöl be, mint a járvány előtti időszakban. Az elemzők úgy látják, hogy a Covid-19 recesszióba taszítja a világgazdaságot, amely a tavalyi 2,6 százalékos növekedés után 2,8 százalékkal esik vissza 2020-ban.

Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint a koronavírus-járvány következtében csökkent a fogyasztás, kevesebb a befektetés, és ehhez járul még a beszállítói láncok sérülékenysége. Ezért 2020 első félévében 6,3 százalékponttal zsugorodik a globális GDP. Így 2020 végére mínusz 2,8 százalék lesz a világgazdaság teljesítménye.

Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója szerint az eurózónában annak ellenére brutális lesz a visszaesés, hogy az idei év második félévében az adatok javulására lehet számítani.

Az év egészére azt becsüljük, hogy 5,1 százalékkal csökken az eurózóna reál GDP-je. A munkanélküliségi ráta 9,3 százalék lehet. A reálbérek növekedését a nagyon alacsony infláció segíti

- mondta az országigazgató, aki szerint az amerikai és a brit gazdaság is zsugorodik majd. Az elemzők úgy kalkulálnak, hogy az Egyesült Államok GDP-je 4,1 százalékkal csökken az idén. A járvány nyomán máris drámaiak a munkaerőpiaci kilátások. Amíg márciusban 701,000 munkahely szűnt meg, és a munkanélküliség aránya 4,4 százalék volt, április közepén már 22 millió amerikai folyamodott munkanélküli segélyért, és a munkanélküliség ráta 15 százalékra nőtt.

A brit gazdaságot nem csak a járvány, hanem a Brexit körüli bizonytalanság is sújtja, ezért Nagy-Britanniában 5,1 százalékos GDP-csökkenés várható. Mindez jelentkezik majd a csődök számában is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az eurózónában átlagosan 22 százalékkal lesz több csőd, mint 2019-ben. A legrosszabbul a spanyol gazdaság jár, itt 68 százalékkal nő a csődök száma. Nagy-Britanniában 42 százalékkal nő a bedőlési ráta, de nagy a növekedés Hollandiában (39 százalék), Olaszországban (22 százalék) és Franciaországban is (17 százalék). Németország a maga 6 százalékával szinte jól jár

- mondta Vanek Balázs. A hitelbiztosító elemzői úgy becsülik, hogy az Egyesült Államokban 44 százalékkal nő a csődök száma az idén, Kínában 31 százalékkal, míg Indiában 34 százalékkal több vállalat megy csődbe, mint tavaly.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?