9 °C Budapest

Lebuktak a magyar családok: mutatjuk, hol rejtegetik a pénzüket

Pénzcentrum
2016. november 10. 10:42

2013 óta közel 10 százalékkal többet tesznek félre a magyarok, ami jelentős előrelépés, ennek ellenére még mindig elégedetlenek vagyunk a megtakarítási képességeinkkel. Nem meglepő módon a bankbetét a legnépszerűbb termék, de a legnagyobb mértékben az ingatlanbefektetések növekedtek. A Corvinus egyetem tanára elmondta, hogy miért nem teszünk félre elég pénzt havonta.

Ötből négy magyar fontosnak tartja a megtakarítást, azonban a magyarok fele szerint nem tud annyit félre tenni, mint amennyit kellene. A legnépszerűbb cél a váratlan helyzetekre takarékoskodás és a nyugdíjra való felkészülés.

A családról való gondoskodás nagyon fontos motiváció

- mondta Harmati László, az Erste lakossági vezérigazgató helyettese. Ötből négyen emiatt takarékoskodnak. A legtöbben a nagy kiadásokra tesznek félre, ami érthető, viszont a magyarok több mint harmada nem gondol arra, hogy az alapvető termékek vásárlásakor nem kell gondolnia a pénzre. Ezzel egyébként a régióban a legalacsonyabb az arány, a környező országokban szinte kivétel nélkül 50 százalék felett ez az arány.

Az átlagos havi megtakarítás összege a 2013-as 14 769 forintról 16 148 forintra nőtt,

 ez 9,3 százalékos növekedést jelent, lényeges, hogy ez idő alatt az pénzromlás nulla közeli volt, így ennek többsége reálnövekedés. A havonta félretett pénz szempontjából egyébként a régióban aránylag hátul helyezkedünk el.

Az Erste felmérése kitért arra is, hogyan faragják le a magyarok a havi kiadásaikat, 82 százalék kétszer meggondolja, mire költ és 61 százalék inkább diszkont boltokban vásárol, ezzel spórol.

Mibe tesszük a pénzünket?

Érdekes, hogy míg Csehországban a hosszútávú megtakarítási formákat részesítik előnybe, addig hazánkban inkább a rövidtávú, könnyen hozzáférhető megtakarítások a népszerűek:

  • Bankbetétbe a magyarok negyede,
  • Életbiztosításba 24 százaléka,
  • Lakástakarék pénztárba pedig 12 százalék tesz pénzt.

Emellett az ingatlan befektetés is két és félszeresére nőtt, így jelenleg 5 százalékon áll. Érdekes egyébként, hogy a készpénzbe már kevésbé tesznek pénzt, de még így is az egyik legnépszerűbb így takarékoskodni. A magyarok még mindig a biztonságra törekszenek, 82 százalék nem akar kockázatot vállalni. Ez egyébként összefügg a pénzügyi ismeretek mértékével is.

Az alacsony hozamkörnyezet is hatással volt a megtakarításokra, a biztosításokba keveset tettünk, viszont sokan az értékpapírokat, elsősorban az állampapírokat és a befektetési alapokat választották a korábbi takarékossági termékük helyett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Miért nem tudunk eleget félretenni?

Ahogy arra korábban kitértünk, a magyarok fele nem elégedett azzal, hogy mennyit tud félretenni havonta. Ennek oka elsősorban a tanult tehetetlenség, aminek lényege, hogy az öngondoskodás, illetve annak hiánya a neveltetésünktől függ.

Kockázatkerülő helyett veszteségkerülés jellemző az emberekre, a megtakarítás kiválasztásánál nem a racionális érvek hatnak ránk elsősorban, hanem az érzelmi döntések - mondta Varga Zalán, az Erste értékesítési igazgatója. Ebben (többek között) a korábbi hozamok jelentősen befolyásolnak minket.

Ez jól látható a befektetési alapok népszerűségében is:

  • 2013 végén a kötvény alapok,
  • 2014 elején az abszolút hozamú alapok,
  • 2014 végén a vegyes alapok,
  • 2015-ben pedig az ingatlanalapok voltak a legnépszerűbbek.

A magánnyugdíjpénztárak államosítása megrendítette a bizalmat, így sokan emiatt nem tesznek félre.

A bankokban viszont nagy a bizalma a magyaroknak, így az ő felelősségük a megtakarítás fontosságának terjesztése

- mondta Síklaki István, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Persze ehhez saját elhatározás is kell, amit az agyban található

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 23. 11:09
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete bejelentette, hogy helyettes vezetőjük, Perger István...
iO Charts  |  2026. február 23. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Holdblog  |  2026. február 23. 08:02
Ismert tőzsdei bölcsesség, hogy a buborékok kipukkanása általában nem akkor következik be a tőzsdéke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 22. 16:53
Átnézem időnként, melyik osztalékrészvényt - amiket nem tartásra, hanem kereskedésre vettem - mikor...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem