Műkincs-perek: az ügyvédek húzzák a legnagyobbat!

2009. április 27. 09:30

A második világháború alatt elkobzott műkincsek visszaszolgáltatása még napjainkban is folyik, amely az eredeti tulajdonosok leszármazottai szemszögéből ugyan jogos követelésnek számít, azonban az ügyüket képviselő ügyvédek is legalább olyan jól járnak, amit többen nehezményeznek.

Egy brit művészettörténész, Norman Rosenthal kijelentése, miszerint be kellene szüntetni a műtárgy-restitúciót, meglehetősen nagy port kavart, főként Németországban, ahol maga a kulturális miniszter sietett magyarázatot adni, és kijelenteni: Berlin továbbra is kitart a holokauszt áldozataitól elrabolt műkincsek visszaszolgáltatása mellett.

A brit szakember kijelentése már csak azért is meglepő, mert anyai ágon pozsonyi zsidó családból származik, tehát személyesen is érintett az ügyben, ennek ellenére úgy látja, a műtárgyakat már úgyis csak a gyerekek, unokák vagy egyéb leszármazottak kaphatják meg, amit legtöbb esetben azonnal értékesítenek, ahol az ügyvédek gyakran az eladási ár 50 százalékát is zsebre teszik. Ráadásul azáltal, hogy közgyűjteményekből magánkézbe kerülnek a tárgyak, hozzáférhetetlenné válnak a nagyközönség számára.

A legutóbb múlthéten jelentette be Linz polgármestere, hogy vissza kívánják szolgáltatni jogos tulajdonosa örökösének Gustav Klimt Ria Munk című festményét, melyet mintegy 15 millió euróra becsülnek.

Hazánkban a Herzog-örökösök pere kavart port, melynek ügyében Hillary Clinton személyesen hívta fel Göncz Kingát, hogy bármilyen ítélet szülessen is, mindenképp szolgáltassuk vissza a festményeket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A híres műgyűjtő, Herzog Mór Lipót unokája, az USA-ban élő Marhta Nierenberg tíz nagyértékű festményt követel a magyar államtól, azonban 2005-ben a bíróság úgy döntött, hogy csak egy El Greco-t kaphat vissza, ami ellen mindkét fél fellebbezett. Tavaly áprilisban a Fővárosi Ítélőtábla visszautasította a követelést, de az örökös ezt nem fogadta el, így nemzetközi fórumon próbál most jogorvoslatot szerezni.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 3. 21:24
Hosszú távú megállapodást kötött az RTL Magyarország és az ATV: 2027. január 1-jétől az RTL Saleshou...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 3. 15:50
Sokan egy kerek összeghez, például havi 10 000 forinthoz igazítják a biztosítási költségvetésüket, a...
Holdblog  |  2026. szeptember 3. 11:31
A BB tengely országaiban ma átlagosan harmadannyian halnak meg közlekedési balesetben, mint az ezred...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 2. 18:00
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 3. 20:59