12 °C Budapest

Külföldi egyetemek: fillérekből is szerezhetsz menő diplomát

Pénzcentrum
2015. június 24. 06:01

Szinte hihetetlen, de a felmérések szerint minden ötödik magyar középiskolás külföldön szeretne továbbtanulni. Megnéztük a legkedveltebb országok adta lehetőségeket és kiszámoltuk, hol lehet a legolcsóbban elvégezni az egyetemet.

Jóformán lehetetlen pontosan megmondani, hány magyar diák tanul külföldi egyetemeken, ám a becslések szerint a számuk több mint tízezer főre rúghat. Egy friss felmérés eredményei alapján pedig minden ötödik középiskolás gondolja úgy, hogy külföldön szeretne továbbtanulni. A szülők 85 százaléka támogatná, sokan pénzt is áldoznának arra, hogy a gyerekük egy másik ország egyetemén, főiskoláján folytassa tanulmányait.

Az Engame Akadémia 2006 óta segíti a külföldön tanulni vágyók elhelyezkedését, ezért őket kérdeztük arról, hova és milyen lehetőségekkel mehetnek a magyar diákok. Mutatjuk a legnépszerűbb helyeket:

Nagy-Britannia

Tudnivalók: A 2014-2015-ös tanévben 475 diák kezdte meg itt alapképzésben felsőfokú tanulmányait, de az országban tanuló teljes magyar diákközösség több ezres nagyságrendre tehető. A közel 200 egyetem nyújtotta tanulási lehetőségek tárháza szinte határtalan. Ellenben nem mindegy, melyik egyetemet választjuk. Míg Angliában az éves tandíj összege 9000 font /3 888 000 Ft/ (bár az Európai Unió (EU) állampolgároknak lehetőségük van diákhitelt igényelni, melynek a visszafizetési lehetőségei nagyon kedvezőek), addig Skóciában az EU-s állampolgároknak regisztráció után az oktatás díjmentes, ezért nagy népszerűségnek örvend.

Lehetőségek: Ösztöndíj az alapképzésben szinte egyáltalán nincsen, ám szociális támogatásra az uniós állampolgárok jelentkezhetnek. Diákmunkát is lehet végezni, a minimális órabér 21 éves kor felett átszámolva: 2674 forint, 18-20 éves kor között: 2151 forint, 16-17 évesen: 1589 forint.

A megélhetés éves szinten 7000 font /3 024 000 Ft/ körül mozog. A költségek jelentős részét a szállás teszi ki, ez havonta 300-800 font /129 600 - 345 600 Ft/, ám a kollégiumi kétágyas szobától a határ a csillagos ég. Továbbá az étkezés havi szinten 140-250 fonttal /60 480 - 108 000 Ft/  számolható, ehhez jön hozzá a tankönyv, a mosoda, a mobil és a szórakozás költségei: 50-150 font /21 600 - 64 800 Ft/

Egyesült Államok

Tudnivalók: Becsélések szerint megközelítőleg 700 diák tanul az USA-ban. Az egyetemek száma a 3000-es nagyságrendet is meghaladja, ezért szinte mindenki megtalálhatja a neki megfelelő képzést. A tandíjak között nagy különbségek vannak: az olcsóbb állami egyetemek 10 000 dollártól /2 750 000 Ft/ kezdődnek és 35 000 dollár /9 625 000 Ft/ a jobb privát egyetemek tandíja évente. A jelentkezésnek akár egyéb költségei is lehetnek: tesztek, jelentkezési díjak, orvosi biztosítás.

Lehetőségek: Ösztöndíjhoz csak kivételes esetben, például: kiemelkedő (nemzetközi) sportteljesítmény, kiemelkedő tanulmányi eredmény (Pl. OKTV helyezett) esetén lehet jutni. Diákvízummal bizonyos munkavállalás lehetséges. A megélhetés drágább a nagyvárosokban, de átlagosan 1000 dollár havonta /275 000 Ft/

Dánia

Tudnivalók: Az alapképzés leginkább dán nyelven történik, de körülbelül 500 program (alap és mesterképzésben együttesen) angolul is indul. Általában az alábbi területeken találhatunk angol nyelvű képzéseket: gazdaság, társadalomtudomány, kommunikáció, műszaki területek, művészetek. Az uniós állampolgárok számára az oktatás ingyenes az alapképzéstől kezdve a doktori fokozatig bezárólag, ehhez évente megközelítőleg 100 eurónak /31 000 Ft/ megfelelő regisztrációs díj megfizetése szükséges.

Lehetőségek: A tanulmányok megkezdésével a diák az iskolán keresztül megkapja a tartózkodási és munkavállalási engedélyt. Ennek birtokában általában rövid időn belül találhatnak a tanulók 10-15 órás diákmunkát.

Sikeres munkavállalás esetén pedig dán állami támogatásra is jogosultságot szerezhetnek, amelynek összege akár 5000 dán korona, azaz 200 000 forint is lehet.

Dánia mellett szól az is, hogy sokan a világ legboldogabb országai közé sorolják, továbbá az életszínvonal, a szociális háló, az egyenlőség, a környezettudatosság kiemelkedően magas szinten tart és sok a szakmai gyakorlati lehetőség is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A jelentkezést érdemes minél korábban elkezdeni, sok diák marad kollégium nélkül, nekik pedig saját szervezésben kell megoldani a lakhatást. A tanév kezdetén Koppenhágában különösen nehéz szállást találni. A megélhetési költség havonta 200-250 ezer forint körül mozog.

Ausztrália

Tudnivalók: Viszonylag kevesebb magyar diák választja Ausztráliát tanulmányai elvégéséhez, pedig szinte bármilyen képzésre lehet jelentkezni. Az ország egyik legfontosabb export cikke az oktatási rendszere, ezért számos más országból érkező diákkal találkozhatunk. A tandíj 15 000 - 33 000 ausztrál dollár /3 180 000 - 6 996 000 Ft/ évente.

Lehetőségek: A diákvízum bizonyos munkavállalást is lehetővé tesz. Ám az élet az utóbbi években egyre drágább, amin az erős ausztrál dollár árfolyama sem segít. A megélhetésre 14 000-15 000 dollárral /2 968 000 - 3 180 000 Ft/ kell számolni.

Hollandia

Tudnivalók: A nem angolajkú országok között itt található a legtöbb angol nyelvű alapképzés. Az éves tandíj összege egységesen 1951 euró /604 810 Ft/.

Lehetőségek: A lakhatás nagyjából 700 euró havonta /217 000 Ft/.

Hol szerezhetünk legolcsóbban diplomát?

A megélhetés a külföldi országokban átszámolva havi szinten mindenhol 200 ezer forintnál kezdődik, a legmagasabb költségekkel pedig az USA-ban kell számolnunk, de ott is megúszhatjuk 300 ezer forint alatt, ha nem nagyvárosba költözünk. Az első helyre a minimális tandíjjal rendelkező (regisztrációs díjhoz kötött) Dánia került a második pedig Skócia lett, ahol egyáltalán nincsen tandíj, de a megélhetés valamivel drágábbnak mondható. A választásnál azonban  mindig vegyük figyelembe az adott országban lévő munkalehetőségeket, induló szakokat, állami támogatásokat és felmerülő plusz költségeket is.

{{EMBED:infogram_0_hol_tanulhatunk_a_legolcsobban_kulfoldon}}

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem