Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Magyarországon valamivel több, mint tizenegyezren vállalnak rendszeresen önkéntes munkát - ismerteti a pénteki Világgazdaság.
A szakemberek szerint nagyon nehéz ma az önkéntesek lelkesedését fenntartani, de tény, hogy az iskolai közösségi szolgálatot végző diákoktól a nyugdíjas korú emberekig lehet segítőket találni.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból kiderül, hogy a legnépszerűbb ágazatok, amelyben az önkéntesek tevékenykednek, a közigazgatás, a szolgáltatóipar, az oktatás, valamint a szolgáltatóipar. Ezt követi a humán egészségügyi, szociális ellátás.
Smudláné Fazekas Margit, a Re-Formáló Egyesület elnöke a lapnak azt monda, hogy ha az önkéntes munkával járó anyagi támogatottság nagyobb lenne, és némi elismerést tudnának biztosítani az önkéntes segítőik számára, legyen az akár program vagy ajándék, úgy sokkal könnyebben tudnák fenntartani az érdeklődést.
Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója szerint viszont az elmúlt években egyre népszerűbb az önkéntesség. Az önkéntesek olyan feladatokat vállalhatnak, ahol új kompetenciákra tehetnek szert, amelyeket akár a munkájukban is felhasználhatnak, hasznosabbá válhatnak önmaguk, illetve a környezetük számára, emellett rengeteg energiát meríthetnek - mondta.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







