Felháborító módszerrel loptak meg magyar nyugdíjasokat: nem árt vigyázni!

2020. április 17. 10:44

Elfogtak két embert, aki a fővárosban időseket lopott meg, miután a koronavírus-helyzetre hivatkozva segítséget ajánlott nekik - tette közzé a Budapesti Rendőr-főkaptányság péntek reggel a police.hu oldalon.

Két ember szerda délelőtt a II. kerületben ment el egy idős asszonyhoz - írták. A férfi az ajtóban szóval tartotta, levetette vele az arany gyűrűit, mondván, fertőtleníteni fogja az ékszereket, társa, egy fiatal nő pedig eközben átkutatta a lakást. A két tolvaj ezután a gyűrűkkel és a lopott pénzzel távozott. A nyomozók hamarosan, a közelben elfogták a feltételezett elkövetőket, a 26 éves budapesti R. Juliettát és rokonát, a 20 éves, szintén budapesti R. Jánost, és megtalálták náluk az idős asszony pénzét, valamint arany ékszereit is.

Megállapították, hogy a gyanúsítottak az V., a XIII. és a XV. kerületben is követtek el hasonló bűncselekményeket.

Önkormányzati dolgozónak adták ki magukat, így a koronavírus-járvány ürügyén beengedték őket a lakásokba. Egyikük elterelte a sértett figyelmét, amíg társa átkutatta a lakást. Három hét alatt négy idős asszonytól csaknem egymillió forint értékben loptak, a kár több mint fele megtérült. R. Jánost és R. Juliettát többek között üzletszerűen elkövetett lopás és kifosztás bűntettével gyanúsítják; őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat - közölte a BRFK.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?