Az egészségügyi miniszter szerint nem lenne szabad praktizálnia annak a gyermekorvosnak, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénzért állított ki hamis igazolásokat kötelező védőoltásokról.
Elfogtak egy csalót, aki egyebek mellett szájmaszkokat és fertőtlenítőszereket árult az interneten, de a kifizetett termékeket nem küldte meg - közölte a rendőrség a honlapján.
A közlemény szerint a 29 éves orosházi B. Szabolcsot még pénteken fogták el Salgótarjánban, majd átadták a V. kerületi nyomozóknak, akik üzletszerűen elkövetett csalás vétsége, üzletszerűen, közveszély színhelyén elkövetett csalás bűntette, valamint jogtalan elsajátítás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
A rendőrség még januárban indított nyomozást. Többen internetes apróhirdetésen keresztül vettek koncertjegyeket egy férfitől, aki azonban a vételár kifizetése után nem küldte meg azokat.
A nyomozók a feltételezett elkövető azonosítása után megállapították, hogy koncertjegyeken kívül egészségügyi maszkokat és fertőtlenítőket is árult az interneten. A férfi ezekben az esetekben sem küldte el a kifizetett termékeket, hanem elérhetetlenné vált.
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







