Ezért nem dolgozhatnak rugalmasan a magyarok: pedig mindenki akarja

2018. július 23. 18:30

A magyar munkavállalók rugalmasságra vágynak, ugyanakkor a hazai vállalatok még le vannak maradva ezen a téren. Egy friss kutatás szerint például míg nemzetközi szinten már tízből négy munkavállaló dolgozik rugalmas munkarendben, nálunk mindössze tízből három. Pedig a dolgozók szerint a távmunka és rugalmas időbeosztás növeli a hatékonyságot, ami a vállalatok számára is egyértelmű előnyt jelent.

Világszerte még mindig hagyományos munkarendben, irodában dolgozik a munkavállalók 68 százaléka a Randstad Workmonitor első negyedéves felmérése szerint, ugyanakkor a munkavállalók 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kezdenek elterjedni a rugalmas lehetőségek mind a munkavégzés helyét, mind az időbeosztást tekintve. India és Kína járnak az élen, amihez minden bizonnyal jelentősen hozzájárulnak a nagy földrajzi távolságok. 

Sajnos Magyarország kicsit le van maradva, a munkavállalók 74 százaléka dolgozik hagyományos munkarendben, és mindössze 30 százalék tapasztal elmozdulást a rugalmasság irányába. Pedig az idei felmérés megerősítette, hogy elhelyezkedéskor - különösen a Z-generáció számára - fontos szempont, hogy a kiszemelt vállalatnál van-e lehetőség rugalmas munkavégzésre

- mondta el Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere. A régiót tekintve egyébként Ausztria jár az élen, náluk már minden második megkérdezett dolgozik távolról, illetve rugalmas időbeosztásban, míg Csehországban és Lengyelországban Magyarországhoz hasonlóan kevesebb mint a dolgozók egyharmada. 

A rugalmasság a hatékonyságot is segíti

Maguk a munkavállalók több szempontból is támogatják a rugalmas munkavégzést. Tízből nyolcan egyetértenek azzal, hogy hozzájárul a munka és magánélet egyensúlyának biztosításához, emellett növeli a munka hatékonyságát, a kreativitást és az elégedettséget is. 

Ez pedig a vállalatok számára is egyértelműen előnyt jelent, hiszen a motivált alkalmazottak jobban megbecsülik a munkájukat, és így a fluktuáció is csökkenthető

- mutatott rá Szokody Ágnes. Tízből ugyanakkor négyen tartanak attól, hogy a távmunkát, illetve rugalmas időbeosztást megsínyli a magánéletük, hiszen összemosódik a munka és a szabadidő határa, így hivatalosan sosincsenek munkaidőn kívül. Ez leginkább a férfiakra helyez nyomást.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A vállalatok fele még nem készült fel az otthoni munkavégzésre

A rugalmas munkaidő mellett a vállalatok home office biztosításával kedvezhetnek dolgozóiknak. A kutatásban megkérdezettek kétharmada - világszinten és hazánkban is - örülne, ha alkalmanként otthonról dolgozhatna. Ennek ellenére sok munkáltató még nincs erre felkészülve: a hazai dolgozóknak kevesebb mint fele nyilatkozott úgy, hogy a vállalata minden technikai feltételt biztosít a home office-hoz. Ezzel szemben Indiában és Kínában már tízből hét vállalatnál bevett szokás online meetinget tartani. Persze a munkavállalók között is vannak hagyománykedvelők: a magyar dolgozók 57 százaléka leginkább az irodában szeret dolgozni.

A hozzáálláson is változtatni kellene

A rugalmas munkavégzés feltétele a megfelelő hozzáállás is: a vállalatoknak meg kell bízniuk alkalmazottaikban, és kellő önállóságot kell biztosítaniuk számukra. Egyelőre a hazai munkavállalók kevesebb mint fele priorizálhatja szabadon a feladatait, a többségnek a vezetője szabja meg és osztja be a teendőit.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.06 12:30
Miről szól ma a szervezetfejlesztés? 2026 elején sokféle válasz kering erre a kérdésre: új módszere...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 7. szombat
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 7. 19:18